Facebook Instagram Youtube
Menü

Kezdődik a serdülő országos döntő: a maximumra törekszenek lányaink

2023. május 25.
Kezdődik a serdülő országos döntő: a maximumra törekszenek lányaink Nyolc csapat részvételével megkezdődött a leány serdülő országos bajnokság döntője Miskolcon, a DVTK Arénában, ahol Akadémiánk együttese csütörtökön 15 órától lép először pályára. A mérkőzéseken élőben közvetítik majd a Hunbasket TV oldalán. Rátkainé Eördögh Edit gárdájának célja, hogy a maximumot hozza ki magából.

A négynapos finálét két négyes csoportban kezdik meg a csapatok, amelyet a keresztjáték, majd a helyosztó mérkőzések követnek. Ahogy Akadémiánk együttesének vezetőedzője, Rátkainé Eördögh Edit fogalmazott, a bajnokság elején csupán egyetlen céljuk volt a játékosokkal, hogy az élmezőnyhöz tartozzanak, amit már az utolsó forduló előtt bebiztosítottak, hiszen már akkor biztos résztvevői voltak a finálénak.

- A szezon elején az volt a célunk, hogy az élmezőnyhöz tartozzunk, hogy a legjobb csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt. Elég hullámzó teljesítményt nyújtottunk a szezon során, de a legfontosabb, hogy a lányok nagyon sokat fejlődtek egyénileg és csapatszinten egyaránt és ennek köszönhetően egy nagyszerű hajrával az utolsó forduló előtt bebiztosítottuk helyünket a legjobb 8 között. Izgatottan várjuk a döntőt, hiszen nagyon kiegyenlített az idei serdülő mezőny, a főtábla meccseken láthattuk, hogy mindegyik csapat képes extra teljesítményre, de ki is tud kapni bármelyik csapattól. Mi sem feltett kézzel utazunk Miskolcra, annak ellenére, hogy számszerű helyezést tűztünk volna ki a csapat elé. Célunk, hogy minden mérkőzésen adjuk ki magunkból a maximumot és ha ez így lesz, akkor nagyon szép eredménnyel fogjuk zárni a serdülő bajnokságot – fogalmazott a tréner.

A csapat tagjai

Fekete Darina, Horváth Danielle, Kilián Dorottya, Kis Boglárka, Kovács Nóra, Majorosi Hanna, Mester Fruzsina, Nagy-Bán Rebeka, Novreczky Csenge, Nyikos Emma, Riegl Zsófia, Szakács Anna Léna, Tálosi Gréta, Tóth Réka. Vezetőedző: Rátkainé Eördögh Edit. 

A csoport

DVTK Akadémia/A
NKA Pécs/A
BEAC Újbuda KA/A
Csata DSE/B

2023. május 25. csütörtök

9:00 Csata DSE/A – UNI Győr NKA
11:00 Atomerőmű-KSC Szekszárd – Darazsak Sportakadémia
13:00 DVTK Akadémia/A – Csata DSE/B
15:00 NKA Pécs/A – BEAC-Újbuda KA/A
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 Csata DSE/A – Darazsak Sportakadémia
19:30 UNI Győr NKA – Atomerőmű-KSC Szekszárd

2023. május 26. péntek

9:00 BEAC-Újbuda KA/A - DVTK Akadémia/A
11:00 NKA Pécs/A - Csata DSE/B
13:00 Darazsak Sportakadémia - UNI Győr NKA
15:00 Atomerőmű-KSC Szekszárd - Csata DSE/A
17:00 Csata DSE/B - BEAC-Újbuda KA/A
19:30 DVTK Akadémia/A - NKA Pécs/A

2023. május 27. szombat

10:00 B csoport III. helyezett – A csoport IV. helyezett  (E mérkőzés)
12:00 A csoport III. helyezett – B csoport IV. helyezett (F mérkőzés)
14:00 B csoport I. helyezett – A csoport II. helyezett (G mérkőzés)
16:00 A csoport I. helyezett – B csoport II. helyezett (H mérkőzés)

2023. május 28. vasárnap

9:00 E mérkőzés vesztese – F mérkőzés vesztese (7. helyért)
11:00 E mérkőzés győztese – F mérkőzés győztese (5. helyért)
13:00 G mérkőzés vesztese – H mérkőzés vesztese (3. helyért)
15:00 G mérkőzés győztese – H mérkőzés győztese (Döntő)
17:00 Ünnepélyes díjátadó

 

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2023 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx