Július 24. és augusztus 2. között Horvátországban rendezik meg az U18-as fiúk B-divíziós Európa-bajnokságát, amelyen ott lesz a magyar válogatott is. Sipos Péter szövetségi edző akadémiánk két játékosára számít a kontinenstornán: Burony Bálint és Gáspár Vince segíthet abban, hogy minél jobb eredményt érjen el a csapat.
A magyar U18-as válogatott már Horvátországban van, az Európa-bajnokság helyszínén, ahol az első csoportmeccsét a bosnyákokkal vívja majd meg Opatijában. A D-jelű ötösben ott van még Észak-Macedónia, Svédország és Georgia, a csoportból az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé, és küzdhet a folytatásban a feljutást érő első három helyért.
Sipos Péter szövetségi edző (akinek egyik másodedzője Berkics Bence) csapata összesen nyolc felkészülési mérkőzést vívott, amelyek közül hatot megnyert. Az edzőmeccseken három játékos képviselte akadémiánkat, Burony Bálint, Gáspár Vince és Fekete Ádám, az Európa-bajnokságra utazó keretbe végül első kettő került be.
– Kíváncsi vagyok, mire lehetünk képesek, elég nehéz csoportba kerültünk, bár lehetett volna rosszabb, de jobb is – fogalmazott Sipos Péter a BB1-nek adott interjúban. – Pozitív előérzettel várom a tornát, mert úgy gondolom, hogy nagyon jó srácokból áll a csapat. A 2009-esek is sokat léptek előre tavaly nyár óta, ezt hétről hétre tapasztalhattam klubedzőként, kíváncsi vagyok, mire leszünk képesek. Mindig meccsről meccsre szoktam gondolkodni, nem szeretnék előre jósolni, tíz nap alatt hét mérkőzést fogunk lejátszani. A B divízióban ezek mindegyike élet-halál lehet, hiszen a csoportból csak két együttes jut tovább, több favorit járt már úgy a közelmúltban, hogy kifogott egy rossz napot, kikapott, majd a rövidebbet húzta a hármas körbeverésben, és nem került a nyolc közé.
A magyar válogatott csoportprogramja: Bosznia és Hercegovina–Magyarország (július 24., péntek, 18.00), Magyarország–Észak-Macedónia (július 26., vasárnap, 10.30), Svédország–Magyarország (július 28., kedd, 10.30), Magyarország–Georgia (július 29., szerda, 18.00).
