Mészáros Ágota bekerült az Akadémiánkon megrendezett kadett leány országos döntő All Star-csapatába, az aranycsata MVP-jének is választották, emellett a fináléig vezető mérkőzések alatt is remekelt, így júniusban igazán megérdemelten lett „A hónap játékosa” leány szakágon.
Ágota kiemelkedő szorgalmának, hozzáállásának és tehetségének köszönhetően vezére volt az előző szezon kadett csapatának, élete első „A” döntőjén pedig kimagaslóan jól teljesített.
- Nagy megtiszteltetés volt egy ilyen csapat tagjának lenni. Ez volt életem első „A” döntője és elképesztően jó érzés volt minden perce. Sajnos a vége nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de úgy gondolom, semmi sincs véletlenül és a kemény munka meghozza az eredményét előbb vagy utóbb. A szezon elején jól vettük az akadályokat, illetve viszonylag gyorsan tudtam alkalmazkodni az új körülményekhez. Mentálisan nem volt mindig egyszerű továbbra is a legjobbat kihozni magamból, viszont a családom mindig támogatott és részben nekik is köszönhetem a sikereimet. Szerencsére lelkileg is elég erősnek éreztem magam szezon végére és ez segített koncentrálni a céljaimra és arra, hogy a lehető legjobban tudjam segíteni csapatomat. Taktikailag és mentálisan fejlődtem a legtöbbet a szezon során. Nagyon hálás vagyok minden segítségért, edzésért, amit az Akadémián kaptam, viszont a legnagyobb hálával Istennek tartozom, aki megáldotta keményen munkámat és végigkíséri életemet – fogalmazott Ágota.
Mészáros Ágota edzője, Hengán Hunor kiemelte játékosa egész szezonbeli hozzáállását, illetve azt, hogy nyomás alatt is remekül tudott teljesíteni.
- Ágota kiemelkedő hozzáállást mutatott az egész döntő alatt, valamint az erre való felkészülés során is. Igazi vezére tudott lenni a csapatnak, támadásban extra szerepet vállalt mindhárom mérkőzésen, jól abszolválta a rábízott feladatokat, nyomás alatt is jó döntéseket tudott hozni. Teljes mértékben kiérdemelte „A hónap játékosa címet”, hiszen ez tanúsítja ebben az időszakban mutatott attitűdjét úgy az edzéseken, mint azokon kívül – fogalmazott a tréner.
Gratulálunk Ágotának és további sok sikert kívánunk pályafutásához!
