Facebook Instagram Youtube
Menü

Kiváló reklámja volt ez a férfi kosárlabdának!

2022. március 20.
Kiváló reklámja volt ez a férfi kosárlabdának! Emlékezetes csatát vívtunk a Vasassal hazai pályán az alapszakasz utolsó előtti fordulójában! Utolsó másodperces duplával egyenlítettünk a rendes játékidő végén, a hosszabbításban pedig egyértelműen mi domináltunk. Jó reklámja volt ez a mérkőzés a férfi kosárlabdának!

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a Vasas elleni bajnoki, de ilyen horrorra senki sem számított. Nem kezdtünk túl fényesen, de hamar rendeztük a sorokat, ennek köszönhetően pedig a nagyszünetben már 5 ponttal (37-32) mi vezettünk. A harmadik negyed közepén pedig, úgy tűnt, hogy szép lassan eldöntjük a mérkőzést, hiszen Djordjevic duplájával a 25. percben 46-34-re megléptünk.

De nem sokáig örülhettünk, mert a Vasas nem adta fel! A harmadik negyed végére visszakapaszkodtak mínusz egy pontra (50-49), az utolsó felvonásban pedig hol itt esett kosár, hol ott. Az utolsó percben aztán a vendégek egy triplával egyenlítettek, majd Radics duplájával a vezetést is megszerezték (69-67). Időt kértünk, hogy aztán Bíró Levente triplával megpróbálja kicsikarni a győzelmet – kimaradt, dobás közben viszont faultolták. Jöhetett három büntető, s nem hittünk a szemünknek, hogy mindhármat kihagyta! Az utolsónál viszont még ott volt a lepattanó amolyan utolsó szalmaszálnak, Djordjevic pedig megkaparintotta a labdát, és közelről a helyére tette!

Jöhetett a hosszabbítás, amely során csapatunkban érezhetően sokkal több energia maradt, mint ellenfelünkben, így ezt az öt percet magabiztosan megnyertük, s ezzel behúztuk a 19. győzelmünket is!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Nehéz meccsre készültünk, az is lett. Rosszul kezdtünk, de a félidőre sikerült átvenni a vezetést. A rendes játékidő végén a szerencse is kellett ahhoz, hogy hosszabbításra mentsük a mérkőzést. A túlórában viszont már mi domináltunk, ami dicséri a csapat karakterét. Gratulálok a Vasasnak, és sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részére!

Evangelos Ziagkos: – Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, akik nagyot küzdöttek ma egy nagyon nehéz és kemény mérkőzésen! Az eddigi két sérült magasemberünk mellett most sajnos elvesztettük a harmadikat is szintén sérülés miatt, az utolsó pedig kipontozódott a negyedik negyed végén. Innentől kezdve egy unortodox, öt hátvédes szerkezettel kellett játszanunk. A játékosaim kitették a szívüket a pályára ma este, és ezért nagyon tisztelem őket. A meccset összességében apró hibák miatt veszítettük el, viszont a rendes játékidő utolsó három másodpercében mindent megtettünk azért, hogy ne nyerjünk, kezdve a hárompontosnál elkövetett faulttal, folytatva a le nem szedett lepattanóval. Ezek meghatározták a végkimenetelét a mérkőzésnek, hiszen így hosszabbítást kellett játszanunk magas ember nélkül. Gratulálunk az ellenfelünknek a győzelemhez!

 

NKA Pécs–Vasas Akadémia 85-78 (19-20, 18-12, 13-17, 19-20, 16-9) – hosszabbítás után

NKA Pécs: Lados 6, Meszlényi 10, Scherer 24/18, Rátvay 4, Djordjevic 13/3. Csere: Kollár 12, Bíró L. 5, Kocsis 4, Váits 4/3, Herger, Molnár 3/3. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Vasas Akadémia: Radics 22/3, Moravcsik 2, Andrássy 14, Farkas 3/3, Medve 4. Csere: Kerkai 17/9, Boros 11/3, Dormán, Sólyom, Barócsi 5, Kelemen. Vezetőedző: Evangelos Ziagkos.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx