Facebook Instagram Youtube
Menü

Kocsis Zalán: „Bronzéremmel szeretnénk megkoronázni ezt a szezont!”

2022. május 13.
Kocsis Zalán: „Bronzéremmel szeretnénk megkoronázni ezt a szezont!” Az utolsó felvonásra készül felnőtt férfi csapatunk ebben a szezonban, az NB I. B Piros csoport bronzérme lesz a tétje a Vasas Akadémia elleni párharcnak. A pályaelőny nálunk van, holnap (18.30) jöhet az első csata!

Csapatunk már az elődöntőbe jutással is bizonyította, hogy felnőtt a feladathoz, és a legjobbak közé tartozik a mezőnyben, a Jászberény elleni párharc során pedig nagyon jó képet alakítottunk ki magunkról. Öt meccsre kényszerítettük a feljutásra hajtó, nagyon erős kerettel, tapasztalt játékosokkal rendelkező Jászberényt, s bár végül 3-2-re alulmaradtunk, emelt fővel zártuk ezt a csatát.

– Sokat kivett belőlünk ez az öt mérkőzés, kemény párharc volt – mondta csapatkapitányunk, Kocsis Zalán. – A Vasas kérésére később kezdjük a bronzcsatát, így többet készülhettünk, és több időnk volt a regenerációra is.

A szezon során két bajnokit játszottunk a Vasas ellen, s mindkettőt megnyertük. December 10-én idegenben arattunk 83-79-es győzelmet, majd március 19-én hazai pályán 85-78-ra bizonyultunk jobbnak – az alapszakaszt végül mi a harmadik, a Vasas az ötödik helyen zárta.

– Az alapszakaszban lejátszott bajnokik már nem jelentenek semmit. A Vasas nagyon fizikális csapat, gyors, a játékosai jók az egy-egy elleni játékban, úgyhogy most is a maximumot kell nyújtanunk. A szezon során az Akadémia által biztosított kifogástalan háttérnek köszönhetően egyénileg és csapatként is rengeteget fejlődtünk, amit most szeretnénk meghálálni: bronzéremmel szeretnénk megkoronázni ezt a szezont!

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, az első lépést holnap hazai pályán kell megtenni! Reméljük, sok szurkoló segít majd a fiúknak, szükség lesz a lelátóról jövő buzdításra!

Május 14., szombat, 18.30: NKA Pécs–Vasas Akadémia.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx