Facebook Instagram Youtube
Menü

Közel voltunk a Csatához

2019. március 08.
Közel voltunk a Csatához Fantasztikus első félidő után vezetett csapatunk a Csata ellen a csoportelsőségért folytatott harcban, a második félidőben azonban átvette az irányítást a fővárosi együttes és 76-69-re nyert.
A péntek délutáni Csata DSE – PEAC Kosárlabda Akadémia mérkőzésnek a csoportelsőség volt a tétje, amelyen villámrajtot vett a fekete mezes pécsi gárda, Varga Eszter 2+1-e után már 8-0-ra vezettek. Alaposan beragadt ekkor a junior döntő favoritjának számító fővárosi gárda, amely tíz pontos hátránya után néhány eredményes támadással próbált lendületet venni. Az első játékrész utolsó percei ismét Wentzel Nóráéknak sikerültek jobban, amivel tizenkét pontos előnyre tettek szert (13-25). Rá tudott tenni még egy lapáttal az extrán játszó pécsi csapat, amely 33-17-re vezetett a 13. percben. Fokozatosan rázódott bele és késztette ellenfelét egyre több hibára a Csata DSE, amely a félidőre már csak három pontos hátrányban volt.

A nagyszünet után nem sokkal Boros Júlia révén kiegyenlítettek a fővárosiak, ekkor azonban még tudott újítani a fekete mezes pécsi gárda, Wentzel Nóra és Szücs Luca kosara után 59-54-re vezetett a PEAC. Ezután belekerültek Vojinovic Milicáék egy rosszabb szériába, fordított is a Csata, 61-59-re vezettek a záró játékrész előtt. Hosszú pécsi gólcsend következett, míg a csatásoknak már a kezükbe került a mérkőzés és tizenhat ponttal elléptek (75-59). A lefújásra faragott ezen a pécsi gárda, de a Csata végül 76-69-re megnyerte a találkozót.

Csata DSE – PEAC Kosárlabda Akadémia 76-69 (13-25, 30-21, 18-13, 15-10)

Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos centerpálya

V.: Tóth Cecília, Tóth Kitti, Nagy-Pál Petra

Csata DSE: Boros J. 16/3, Angyal 14, Mányoky 12/3, Horváth 11, Krasovec -. Csere: Telegdy 11, Dénes -, Várszegi 12, Farkas Sz. -. Edző: Tursics Krisztián

PEAC-KA: Varga 13, Wentzel 15/3, Selcova 7, Radakovic 4, Vojinovic 16/3. Csere: Szücs 10, Hegedűs 4, Kaposi -, Csényi -. Edző: Hartung Anita, Gyenizse Áron

Tursics Krisztián (Csata DSE): Gratulálok mindkét csapatnak, mert ez igazi kosárlabda mérkőzésre hasonlított. Jó mérkőzés volt, örülök, hogy a második félidőre összeállt a védekezésünk és hibára tudtuk kényszeríteni a pécsi játékosokat, ennek köszönhetjük a győzelmet. Sok sikert mindegyik csapatnak.

Hartung Anita (PEAC Kosárlabda Akadémia): Kérdezném a kollégámtól, ez „kosárlabdára hasonlító” mérkőzés kategóriába tartozik-e nála?

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx