Facebook Instagram Youtube
Menü

Kucsora Csaba a Cedevita Zágrábnál

2016. február 10.
Kucsora Csaba a Cedevita Zágrábnál Kucsora Csaba, junior csapatunk játékosa a közelmúltban az euroligás Cedevita csapatánál volt próbajátékon, ahol nagyon pozitív benyomást tett edzésmunkájával.
Kucsora Csaba a közelmúltban lehetőséget kapott, hogy próbajátékra utazhasson a horvát euroligás Cedevita Zágráb csapatához. A Cedevita felnőtt csapata bejutott az Euroliga legjobb 16 csapata közé, emellett a patinás klub kiemelkedő utánpótlás-műhelyként is működik, ahol kiváló feltételek között végeznek minőségi utánpótlásképzést, és nagy hangsúlyt fektetnek a tehetségek kiválasztására. „Nagyon örömteli, hogy Kucsora Csaba, a Rátgéber Akadémia játékosa ilyen nagyszerű lehetőséghez jutott, és a törökországi útja után bemutatkozhatott a Cedevitánál is” – nyilatkozta a játékost Horvátországba elkísérő Zseljko Djokics. A korosztályos válogatott játékost ősszel két török élklub, az Európa Kupában érdekelt Beşiktaş Basketbol és az euroligás Darüşşafaka fogadta, majd a zágrábi Cedevita következett, így Európa legkiemelkedőbb utánpótlás-nevelési műhelyeiben végezhetett edzésmunkát játékosunk.


„Kucsora Csaba nagyon jól prezentálta a Rátgéber Akadémiát, az ott folyó szakmai munkát és a magyar férfi utánpótlást is Zágrábban” – mondta el Zseljko Djokics, aki szerint az elvégzett munka minőségében nem mutatkozott különbség, a Rátgéber Akadémián is a kemény edzésmunka és az egyéni képzésekre fektetett hangsúly dominál. „A nagy differencia az infrastruktúrában és a szelekcióban volt, mert míg Magyarországon a magas játékosok 200 centiméter magasak, Törökországban vagy Horvátországban 215 centisek. A Cedevitánál egy edzőkomplexumban dolgoznak, két csarnokban és négy pályán folynak egyszerre az edzések reggeltől estig, itt edz az euroligás felnőtt csapat, de az U20 és U18-as korosztály, valamint a legfiatalabb korosztályok is. Reményeink szerint hamarosan a Rátgéber Akadémia edzői és játékosai is hasonló körülmények között dolgozhatnak majd az edzőcsarnok elkészültével. Az infrastruktúra mellett Zágrábban a játékosszelekció is fantasztikus, az itt látott gyerekekből mind játékos lesz, a kérdés csak az, az NBA-ban, az Euroligában vagy a horvát élvonalban fognak-e majd szerepelni. Kucsora Csaba nagyon kemény edzéseken vett részt, az első nap három tréningje volt, egy háromórás reggeli edzés, koradélután egy egyéni képzés és este újra egy csapatedzés. A második nap két edzésen vett rész játékosunk, ezután a Cedevita junior csapata a Cibona elleni rangadóra készült már taktikailag. Edzőként is fantasztikus volt látni az itt folyó munkát, az extra edzőket, extra körülményeket, extra tehetségeket. A rendszer, melyben dolgoznak, Európa élvonalába tartozik. Emellett nagyon jó volt megélni azt a kedvességet, elfogadást és szeretetet, mellyel Csabát és minket fogadtak. Csabában az edzésmunkája alapján látnak fantáziát, és a jövőben is követni fogják teljesítményét, fejlődését” – összegezte Zseljko Djokics.


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx