Facebook Instagram Youtube
Menü

Kucsora és Pongó a Partizán Belgrádnál

2015. február 02.
Kucsora és Pongó a Partizán Belgrádnál A Rátgéber Akadémia két junior játékosát, Kucsora Csabát és Pongó Marcellt próbajátékra hívta a Partizán Belgrád. A visszajelzések nagyon pozitívak.
A Partizán Belgrád Szerbia legsikeresebb kosárlabdaklubja, 70 éves történelme során 42 trófeát hódított el. A patinás klub vezetői a tavalyi utánpótlás Eb-ken figyeltek fel a két pécsi tehetségre, a Rátgéber Akadémiával való együttműködés révén pedig Pongó Marcell és Kucsora Csaba január végén Belgrádba utaztak.

Ivica Mavrenszki az egyik edzés elején hívott magához bennünket, akkor tudtuk meg, hogy meghívást kaptunk három napra a Partizán Belgrádhoz” – mesélte Pongó Marcell. „Örültem a lehetőségnek, hogy megmutathattuk magunkat egy Európán belül is patinás klubnál, akik kiemelt hangsúlyt fektetnek a fiatal játékosok képzésére és beépítésére a felnőtt csapatukba. Külön nem készültünk az útra, az edzőink is annyit mondtak, hogy semmi extrát nem kell csinálnunk, csak menjünk ki és dolgozzunk teljes erőbevetéssel. Kedd este értünk Belgrádba, 9-kor kezdődött az edzés, ez kicsit szokatlan volt, ilyen későn nem szoktunk edzeni, de nem okozott gondot. Az edzések hasonlítanak arra, amit az Akadémián csinálunk, sok egy-egyezés, utána pedig játék. A különbség annyiból állt, hogy nagyobb figyelmet fektettek a nyújtásra. Utolsó nap volt egy kondiedzésünk is, amely össze volt kötve egy labdás edzéssel, így az 2-2 és fél órás volt. Úgy éreztem, semmi különös dolgot nem csinálnak, csak odafigyelnek minden apró részletre, és maximálisan elvégzik a feladatukat.

Kucsora Csaba szintén nagyon örült a bemutatkozási lehetőségnek. „Nagyon jól telt a Belgrádban töltött idő. Összesen négy edzésünk volt, az U18-as csapattal voltunk, ők egy évvel idősebbek nálam, de ebből nem volt probléma. Tetszetek az edzések, hasonló jellegű munkát végeznek, mint mi az Akadémián. Volt egyéni képzésünk is, ez más gyakorlatokból állt, mint amit itthon csinálunk, ők is sokat dolgoznak a védekezésen.

Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a két fiúról” – kezdi Ivica Mavrenszki, Pongó Marcell és Kucsora Csaba edzője. „A belgrádi szakemberek szerint nagyon jó képességű, jó mentalitású, taktikailag is felkészült játékosokról van szó, akiknek edzésmunkájával is elégedettek voltak. Folytatniuk kell a munkát azon az úton, melyen elindultak. Részünkről pedig nagyon fontos, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a Partizán Belgráddal, ezzel a kiváló kosárlabdaműhellyel, amely érdeklődik a játékosaink iránt. A jövőben barátságos mérkőzéseket is tervezünk a kadett és junior korosztályban, már kaptunk is egy meghívást Belgrádba.

A Partizán Belgrád Kucsora Csabára a kadett válogatottban, Pongó Marcira a junior válogatott szereplése során figyeltek fel” – mondta Rátgéber László, hozzátéve, hogy ez is bizonyítja a Rátgéber Akadémia azon alaptézisét, hogy mennyire fontos vállalni a válogatottságot. „A legfontosabb célunk a szociális-oktatási dimenzión kívül az, hogy magyar válogatott játékosokat neveljünk. Jelenleg több játékosunk kerettag mind a junior, mind a kadett válogatottban, mind férfi, mind női vonalon. Az, hogy Pongó Marci és Kucsora Csaba a Partizán Belgrádnál edzett, új energiát kell, hogy adjon az Akadémia többi játékosának is, nekünk pedig komoly szakmai elismerés, hogy jól végezzük a munkánkat. Az 1997-es, nagyon tehetséges generáció – melynek tagja Kucsora és Pongó is – az, akikkel a Rátgéber Akadémián elkezdtük a munkát, három év alatt már látszanak az eredmények. Azért, hogy a velük folyó szakmai munka ne szakadjon meg, szeretnénk NB I. B-s csapatot indítunk jövőre. Szerencsére ezen elképzelés elnyerte a város, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség Elnöke és az MKOSZ Elnökének tetszését is.



« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx