Facebook Instagram Youtube
Menü

Küzdöttek és nem adták fel a lányok

2021. április 15.
Küzdöttek és nem adták fel a lányok Nagy hátrányból még vissza tudott kapaszkodni, de a győzelemre nem volt esélye kadett leány A csapatunknak a Vasas Akadémia A ellen.

A bajnokság egyik veretlen csapata (a másik a Csata DSE) elleni hazai bajnoki első negyede szoros volt, a másodikat azonban nagyon elrontottuk. Ellenfelünk a nagyszünetig 15 pontos előnyt (22-37) harcolt ki magának, amit a harmadik negyedben 23-ra növelt. Örömteli, hogy a lányok nem adták fel, ebben a helyzetben is odatették magukat, aminek az lett az eredménye, hogy az utolsó felvonás közepére visszajöttek mínusz 10-re. Többre azonban nem futotta erejükből, a vendégek behúzták a mérkőzést.

Szentpáli Gergő: – A második negyedben mutatott gyenge játékunkkal túl nagy előnyhöz juttattuk ellenfelünket. Annak örülök, hogy a második félidőre sikerült összeszedni magunkat, és elsősorban védekezésben nyújtottunk olyan teljesítményt, amivel elégedettek lehettünk.

 

NKA Pécs A–Vasas Akadémia A 56-74 (14-16, 8-21, 15-19, 19-18)

Kadett leány bajnokság. NKA Pécs A: Palásti 13, Kohn 8, Szakolczi 15/3, Halmágyi Kata 8, Simon D. 4/3. Csere: Tőczik 6/3, Szűcs A., Piukovits 2, Fekete, Szantner. Vezetőedző: Szentpáli Gergő.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx