Az iskola történetének első leány focicsapataként rögtön győzelmet ünnepelhetett a gárda a szekszárdi fináléban, a csoportkörben négyből négy győzelmet arattak a pécsiek, majd a negyeddöntőben is meggyőző játékot hoztak. Az elődöntőből egy rendkívül erős, topcsapatokból érkező játékosokkal felálló gárda elleni 3-2-es győzelmet követően jutottak a Cserepkás lányok a fináléba, ahol a szombathelyiek szintén kiváló képességű Akadémista játékosokkal léptek pályára. A Derdák Mercedes és Bolboaca Sergiu által irányított együttes megállíthatatlan volt, a döntőben 3-1-es győzelmet aratva lett az ország legjobb csapata.
A kadett és junior csapat irányítója, Kovács Nóra ugyan labdarúgóként kezdte sportolói pályafutását, de mint mondta, évek óta a kosárlabdáé a főszerep az életében:
- Nagyon örülök, hogy idén összejött a csapat és részt tudtunk venni a döntőn, ráadásul egyből bajnokok is lettünk. Három éve nem fociztam egyáltalán, természetesen a kosárlabda az elsődleges az életemben, de ez is olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Külön öröm volt számomra, hogy a korábbi edzőm, Bolboaca Sergiu a döntő kedvéért jött haza Szaúd-Arábiából, ahol jelenleg teljesítményelemzőként dolgozik – fogalmazott Nóri.
Ugyan különböző Akadémiákon nevelkedő labdarúgók ellen léptek pályára a pécsi lányok, nagyszerű csapatmunkájuknak köszönhetően sikerült megszerezniük az aranyérmet.
- A döntőn elképesztő volt a hangulat, jólesett, hogy nagyon sokan szurkoltak nekünk. Sok esetben olyanokkal mérkőztünk meg, akik topcsapatoknál fociznak, a döntőben a szombathelyieknél például mindenki egyesületben játszik. Azt gondolom, hogy a legnagyobb erősségünk az volt, hogy megvolt köztünk a kémia, nagyon jó csapat voltunk, élveztük a játékot a döntőben és a csapatjátékunknak köszönhetően tudtunk nyerni – mondta a torna gólkirálynője.
Az aranyérmes csapatban fontos szerepet kapott Akadémiánk másik játékosa, Tálosi Gréta is, aki ugyan nem focizott korábban versenyszerűen, ám nagyon élvezte a döntő minden percét.
- A focihoz nem sok közöm van, az általános iskola alsó osztályaiban az udvaron fociztunk sokszor, de komolyabban sosem foglalkoztam vele. Merci nénivel már tavaly voltunk egy amatőr kupán, ahol nagyon élveztem a játékot, csak arról szólt, hogy jól érezzük magunkat. Ez alapján válogatott be Merci néni, aminek nagyon örültem már az elejétől kezdve. Nagyon tetszett mind a két nap, játéklehetőséget is kaptam, rúgtam két gólt a hat meccs alatt, amire büszke vagyok, és büszke vagyok a lányokra is nagyon, hiszen mindenki odatette magát. Jó volt kicsit kipróbálni magam egy másik labdajátékban, de továbbra is a kosárlabda az elsődleges – nyilatkozta a kadett csapatunk kiválósága.