Facebook Instagram Youtube
Menü

Lados Erik: „Próbálok mindenkitől eltanulni, ellesni valamit”

2022. november 18.
Lados Erik: „Próbálok mindenkitől eltanulni, ellesni valamit” Nagyon fontos bajnoki előtt áll felnőtt férfi csapatunk, s a Jászberény elleni rangadón minden játékosunknak, idősebbeknek, fiatalabbaknak is tudásuk legjavát kell nyújtaniuk. Az előző szezonhoz képest több rutinos kosarasunk van a keretben, akiktől az olyan tehetségek, mint például Lados Erik, nagyon sokat tanulhatnak.

Az előző szezonban hétszer találkoztunk a Jászberénnyel, ebben az idényben most jött el az első egymás elleni csata. Szombaton este (19.00) saját otthonunkban, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián fogadjuk egyik riválisunkat, s mindenki tisztában van vele, a maximumot kell nyújtanunk annak érdekében, hogy győzzünk.

– Az előző szezonhoz képest mindkét csapat változott, hogy ki milyen irányba, az majd kiderül – fogalmazott csapatunk 22 éves játékosa, Lados Erik, aki nagy csatákat vívott a jászberényiekkel a tavalyi meccseken. – Az biztos, hogy nehéz bajnoki elé nézünk, mert az ellenfél keretében jó játékosok vannak, akik már bizonyítottak ezen a szinten. Egyértelmű, hogy nálunk az érkezőknek köszönhetően több a rutin az előző idényhez képest, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy nem lesz ez egy ki-ki meccs. Mindenképpen nyerni akarunk!

S ha már szóba került a rutin! Azzal, hogy csapatunk olyan kiváló játékosokat szerződtetett a nyáron, mint például a sokszoros válogatott Kovács Péter, a fiatalabb, kevesebb tapasztalattal felvértezett spílereknek kicsit kevesebb játékperc jut, ugyanakkor sokkal több tudást tudnak magukba szívni. Így látja a helyzetet Lados Erik is.

– Kevesebbet játszom, de emiatt egyáltalán nincsenek rossz érzéseim! Sőt! Igyekszem kihasználni, a magam javára fordítani a helyzetet. Próbálok tanulni Petitől, Kerpitől, Geritől, de igazából mindenkitől igyekszem ellesni a hasznos dolgokat. Szeretnék minél többet fejlődni, ehhez pedig óriási segítséget ad, hogy minden egyes edzésen olyan remek védőjátékost figyelhetek, mint Kovács Péter. Hozzáteszem, támadásban is nagyon sokat tud segíteni a csapatnak, úgyhogy mindig figyelem, hogy milyen szituációkban milyen döntéseket hoz.

Persze azt se felejtsük el, hogy nem csak az érkezőknek köszönhetően nőtt a rutin csapatunknál: azok a játékosok, akik évek óta nálunk szerepelnek, folyamatosan egyre tapasztaltabbak lettek, hiszen immár a harmadik szezonjukat kezdik az NB I. B Piros csoportjában! Közéjük tartozik Erik is, aki úgy véli, természetes, hogy mindenki szeretne minél több percet a pályán tölteni, ugyanakkor a legfontosabb az, hogy csapatként sikeresek legyünk! Először szombat este a Jászberény ellen…

– Először győzzünk ezen a meccsen, aztán nyerjük meg a bajnokságot! Én erre vágyom! – tette hozzá Erik.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx