Facebook Instagram Youtube
Menü

Leány junior döntő: mindenki a maximumra törekszik

2023. május 16.
Leány junior döntő: mindenki a maximumra törekszik Május 19-21. között rendezik Budapesten a Nemzeti Leány Junior Bajnokság „A” döntőjét, amelynek házigazdája a Csata DSE lesz. A tavalyi szezonhoz képest más lebonyolításban rendezik a hölgyek fináléját, az ország nyolc legjobb junior csapata ezúttal nem játszik csoportmérkőzéseket, így a rendezvény első napján a negyeddöntők, szombaton az elődöntő, illetve az 5-8. helyért zajló párharcok, vasárnap pedig a helyosztók következnek majd. Meszler Balázs együttese a saját játékára helyezi a hangsúlyt, a lányok pedig igyekeznek magukból kihozni a maximumot.

Az edzések mellett nemzetközi tornával, az Akadémiánkon megrendezett 5. Fűzy Ákos Emléktornával készültek junior lányaink a fináléra, amely végén eldől, melyik csapat lesz idén az ország legjobbja a junior korosztályban. A csapat vezetőedzője örül az új lebonyolítási rendszernek, amelynek azonban van némi hátránya is.

- Nagy örömmel fogadtuk a jelenlegi kiírást, így nem kell a csapatoknak öt mérkőzést játszaniuk. Ennek persze hátránya is van, hiszen rögtön az első nap eldől a csapatok sorsa. Nagyon sűrű a mezőny, az évközi mérkőzések is azt mutatták, hogy az adott játékoskeretek határozzák meg egy adott csapat szereplését. Ránk is három nagyon kemény mérkőzés vár, bárhogy alakulnak az eredmények. Mi a saját játékunkra helyezzük a hangsúlyt, abból fogjuk kihozni a maximumot, amit év közben is forszíroztunk. Bízom a jó egyéni teljesítményekben is, hiszen egy döntőn meg kell mutatni mindenkinek, hogy hova jutott el a szezon során – fogalmazott a tréner.

A junior leány döntő programja: 

2023. május 19., péntek

10:00: Vasas Akadémia/A – NKA Pécs/A    („A” mérkőzés)

12:30: Csata DSE – BEAC Újbuda KA/A    („B” mérkőzés)

15:30: Darazsak Sportakadémia/A – Zsíros Akadémia Kőbánya    („C” mérkőzés)

18:00: DVTK Akadémia/A – Kecskeméti KC      („D” mérkőzés) 

2023. május 20., szombat

10:00: „A” mérkőzés vesztese – „B” mérkőzés vesztese (I. mérkőzés)

12:30: „C” mérkőzés vesztese – „D” mérkőzés vesztese  (II. mérkőzés)

15:00: „A” mérkőzés győztese – „B” mérkőzés győztese  (III. mérkőzés)

17:30: „C” mérkőzés győztese – „D” mérkőzés győztese  (IV. mérkőzés) 

2023. május 21., vasárnap

9:00: I. mérkőzés vesztese – II. mérkőzés vesztese (7. helyért)

11:30: I. mérkőzés győztese – II. mérkőzés győztese (5. helyért)

14:00: III. mérkőzés vesztese – IV. mérkőzés vesztese (3. helyért)

16:30: III. mérkőzés győztese – IV. mérkőzés győztese (1. helyért) 

Helyszín: Csata Csarnok (1135 Budapest, Csata utca 20.)

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx