Facebook Instagram Youtube
Menü

Legyőztük a Nagykőröst, és ezzel megnyertük az alapszakaszt!

2023. március 24.
Legyőztük a Nagykőröst, és ezzel megnyertük az alapszakaszt! Gyűrűszaggató zsákolások, szép labdaszerzések, kosárral befejezett gyorsindítások, nagy tempó – lehet, hogy nem volt izgalmas a Nagykőrös elleni hazai bajnokink, de a szurkolóink így sem unatkoztak, volt miért tapsolni. Felnőtt férfi csapatunk nagyon magabiztosan, 51 ponttal győzött, s ezzel megnyerte az alapszakaszt.

Az erőviszonyok, a tabella alapján sejteni lehetett, hogy ezt a meccset megnyerjük, de arra azért nem igazán lehetett számítani, hogy ennyire egyoldalú lesz az alapszakasz utolsó hazai bajnokija. Csapatunk az első pillanattól kezdve nagy tempót diktált, aminek hamar meglett az eredménye, már az első negyed végére tekintélyes előnyre tettünk szert (31-16). A fiúk láthatóan élvezték a mérkőzést, Meleg Gergő szórta a pontokat (9 játékperc alatt 15-nél tartott), kedvére zsákolgatott, csakúgy, mint Rátvay Balázs – jó, hogy nem szakadt le a gyűrű.

A harmadik negyed szorosan alakult, az utolsóban azonban nagyon ráléptünk a gázpedálra – a vendégek pedig elfáradtak. Egymás után szereztük a labdákat, jöttek a gyorsindítások, amiket rendszerint eredményesen fejeztünk be. A vége 51 pontos győzelem lett, ami azt jelentette, hogy az alapszakasz utolsó fordulójától függetlenül megnyertük az alapszakaszt, így a legkedvezőbb pozícióból várhatjuk a rájátszást.

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak a magabiztos győzelemhez! Könnyebb volt, mint amilyenre számítottunk, de ebben közrejátszott, hogy ellenfelünk nem teljes kerettel érkezett. A mérkőzés nagy részében abban a ritmusban, olyan intenzitással játszottunk, amilyet előzetesen elterveztünk, ennek köszönhető, hogy ilyen különbséggel győztünk. Sok sikert kívánunk a Nagykőrösnek a folytatásra!

Puszta Dávid: – Természetesen nem repesek a boldogságtól egy ilyen mérkőzés után. Egy kulcsjátékosunk sajnos hiányzott, ezzel együtt a csapat megtette, amit kell, beletette a meccsbe azt az energiát, amit kértem. Olyan szintű volt a különbség a ritmust, az intenzitást illetően, hogy nagyon kevésszer tudtuk megcsinálni azt, amit megbeszéltünk. Harminchat eladott labdával nem lehet szoros meccset játszani: egyéni és csapathibák vezettek ehhez, utóbbi a bosszantóbb. Ebből a mérkőzésből is le kell vonnunk a tapasztalatokat, építkeznünk kell, és el kell érnünk a célunkat, a bentmaradást! Gratulálok az NKA Pécs csapatának az alapszakasz első helyéhez, nagyon komoly munka zajlik itt, remek egyének vannak az akadémián, mindenkin látszik a lelkesedés. Sok sikert kívánok a döntőben!

 

NKA Pécs–Nagykőrösi Sólymok 108-57 (31-16, 26-6, 22-20, 29-15)

Férfikosárlabda-NB I. B Piros csoport, 25. forduló. Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Vezette: Vadász Csaba, Utasi Balázs, Fodor Sándor. NKA Pécs: Kerpel-Fronius 2, Kollár 16/6, Kovács P. 14/6, Meleg G. 19/9, Djordjevics 7. Csere: Scherer 11/3, Meszlényi 9/3, Benke 6/3, Rátvay 14, Herger 5, Kazy 3/3, Rátgéber T. 2. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Nagykőrös: Váits 4, Fehér 4, Filep 4, Timkó 3, Kovács G. 14/12. Csere: Horváth M. 10, Kocsis 2, Molnár 2, Kovács B. 8/6, Tóth B. 6. Vezetőedző: Puszta Dávid.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx