Facebook Instagram Youtube
Menü

Lehengerlőek voltunk az első negyedben

2020. január 19.
Lehengerlőek voltunk az első negyedben Győzelemmel folytatta szereplését junior leány csapatunk, amely hazai pályán tizenhét ponttal verte a Széchenyi KA együttesét.
Lendületesen, jó ritmusban, ötletesen kezdtük a bajnokit, aminek az lett az eredménye, hogy néhány perc elteltével 11-0 állt az eredményjelzőn. Az első negyedben kiválóan játszottak a lányok, s miközben szórták a pontokat, a védekezés is kellőképpen szigorú volt, így aztán tizennyolc pontos előnyre tettek szert. A folytatásban magára talált a Széchenyi KA, nem tudtunk jobban meglépni, de az nem volt kérdéses, hogy ki nyeri meg a találkozót. Amikor egy picit közelebb került az ellenfél, mindig volt valaki, aki új lendületet adott a csapatnak: hol Habling Lara vágott be egy–egy fontos kosarat, hol Vojinovics Milica talált be. A győzelmet tehát megszerezték a lányok, ám mégis volt némi (elég jelentős) keserűség a szánkban a meccs végén: az utolsó percekben ugyanis bokasérülést szenvedett egyik meghatározó játékosunk, Vojinovics.
Csapatunkban dupla-duplával zárt Vojinovics Milica, aki 20 pontja mellett 10 lepattanót is szerzett. Jó teljesítményt nyújtott Habling Lara is, 22 pontot, 6 lepattanót, 5 kiharcolt faultot és 3 gólpasszt tett a közösbe, Ilina Selcova pedig a 15 pontja mellé 9 lepattanót gyűjtött be és adott 5 asszisztot is.
Hartung Anita: – Gratulálok a lányoknak a győzelemhez. Az első negyedben sikerült nagyobb különbséget kialakítanunk, amit a mérkőzés végéig meg is őriztünk. Az örömünket azonban elrontotta Vojinovics Milica bokasérülése.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Széchenyi KA 76-59 (26-8, 16-17, 12-14, 22-20)
Junior leány bajnokság, felsőház. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Selcova 15, Csényi 2, Habling 22/9, Solymosi 8, Vojinovics 20. Csere: Kötő 2, Varga 5, Édes 2, Laczkó, Kropp. Vezetőedző: Hartung Anita.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx