Facebook Instagram Youtube
Menü

Lezártuk a 2019/2020-as szezont

2020. július 04.
Lezártuk a 2019/2020-as szezont Az utolsó tréninget és az utolsó edzői értekezletet is megtartottuk a 2019/2020-as szezonhoz kapcsolódóan, így lezártnak tekinthetjük az idényt – mostantól abszolút csak a következőre fókuszálunk.

A koronavírus-járvány miatt ugyan már márciusban félbeszakadt és befejeződött minden kosárlabda-bajnokság, a szakmai munkával, az edzésekkel természetesen nem álltunk le. Egy ideig mindenki számára szokatlan módon, online dolgoztak játékosaink, ám amint lehetett, Akadémiánk – minden egészségügyi előírást betartva – megnyitotta kapuit. A csarnok és a kültéri pályák is megteltek élettel, s egészen eddig, július elejéig zajlott a képzés: most azonban megtartottuk a 2019/2020-as szezonhoz kapcsolódó utolsó edzést, pénteken pedig Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató összehívta az utolsó edzői értekezletet, amelynek a végén elbúcsúzott kollégáitól – ezzel lezártuk ezt a csonka, kurtán-furcsán befejeződött idényt.

A munka azonban nem zárult le teljesen: hétfőtől két héten át lesznek még edzések, július 19–26. között pedig következik a 11. Rátgéber László Nemzetközi Kosárlabda Tábor a megszokott helyszínen, Baján, a megszokott formában, telt házzal. Eközben július 19-től augusztus 2-ig becsukjuk Akadémiánk kapuit, fertőtlenítjük az épületeket, hogy aztán augusztus 3-án elkezdődjön az igazi felkészülés a 2020/2021-es szezonra.

Addig is minden munkatársunknak, játékosunknak, szüleiknek, támogatóinknak jó pihenést, feltöltődést, kellemes nyaralást kívánunk!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx