Facebook Instagram Youtube
Menü

Magabiztos győzelem az első mérkőzésen, jöhet a folytatás!

2024. május 31.
Magabiztos győzelem az első mérkőzésen, jöhet a folytatás! Megkezdődött a kadett fiúk országos döntője Akadémiánkon, és U16-os csapatunk már túl is van az első mérkőzésén: a körmendiek ugyan ördögien kezdtek ellenünk, de hamar átvettük a kezdeményezést, és végül jelentős különbséggel győztünk. Holnap a Vasas ellen lépünk pályára.

A mérkőzés első negyedében úgy tűnt, kicsit bele kell rázódniuk a fiúknak az országos döntőbe, döcögött a szekér, nem úgy játszottak, ahogy tudnak. Ezt ki is használták a körmendiek, akik három ponttal megnyerték ezt a felvonást (18-21), ezt követően azonban szemernyi esélyük sem volt a győzelemre. Csapatunk ugyanis jobban figyelt a védekezésre, sokkal több energiát tettek a meccsbe a srácok, aminek meg is lett az eredménye: már a nagyszünetben is vezettünk (44-37), a harmadik negyedben növeltük előnyünket, az utolsóban pedig állva hagytuk a Körmendet. Végül 85-51-es győzelmet arattunk, s készülhetünk a szombaton 15.00 órakor kezdődő Vasas elleni csatára.

A mérkőzésen nagyon jó teljesítményt nyújtott Burony Bálint, aki dupla-duplázott: 18 pontot dobott és 11 lepattanót szerzett, 31-es VAL-mutatójával a mezőny legjobbja volt.

Komlódi Dénes: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Az első negyedben nem volt meg a kellő energiánk, puhák voltunk védekezésben. A folytatásban már azt az agresszivitást hoztuk, amit kell, így eldöntöttük a mérkőzést. Megyünk tovább, holnap egy kemény meccs vár ránk, amelyen negyven perc koncentrációra lesz szükségünk. Sok sikert kívánok a Körmendnek a folytatásra!

Palánk Bálint: – Gratulálok a Rátgéber Akadémiának a győzelemhez, de gratulálok a saját csapatunknak is. Nem feltartott kézzel érkeztünk a tornára, szerettük volna a pécsiek dolgát megnehezíteni. Ez az első félidőben sikerült, jó helyzeteket tudtunk értékesíteni, a védekezésünk is rendben volt. Sajnos a harmadik negyed elején átrohant rajtunk ellenfelünk, innen már nem volt energiánk visszajönni a mérkőzésbe. Nem csüggedünk, holnap is mindent megteszünk a győzelemért.

 

NKA Pécs/A–AKMÉ Körmendi Törpördögök 85-51 (18-21, 26-16, 16-9, 25-5)

Kadett fiú országos döntő. Vezette: Földi László, Pohánka Balázs, Korompai Zsolt. NKA Pécs/A: Pavlik 13, Hirth 8, Szalontai 11/3, Fekete 4, Burony 18. Csere: Király 6, Baráth 9/3, Inalegwu 8/3, Raj 2, Marokházi 3/3, Zöldi 3/3, Gáspár V. Vezetőedző: Komlódi Dénes. AKMÉ Körmendi Törpördögök: Tóth B. 5, Bartik 16/9, Kóbor 14, Dékány 12, Fábián 2. Csere: Köbli, Giczi, Maráczi, Horváth Z. 2, Gujtman, Varga Z., Pass. Vezetőedző: Palánk Bálint.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx