Facebook Instagram Youtube
Menü

Magabiztos győzelmet arattunk

2019. október 28.
Magabiztos győzelmet arattunk Simán vette az aktuális akadályt kadett leány „A” csapatunk, amely huszonöt ponttal győzött hazai pályán a Széchenyi KA ellen.
Álomszerűen kezdte Ninkovics Marija csapata a mérkőzést, az első negyedben ugyanis állva hagyta ellenfelét, 27-8-ra nyerte meg ezt a tíz percet. A folytatásban már sokkal kiegyenlítettebb volt a találkozó, a második negyedet be is húzták a vendégek, de arra nem volt esélyük, hogy izgalmassá tegyék, az utolsó két negyed ugyanis ismét a miénk volt.
Csapatunk legponterősebb játékosa Nagy Réka volt, aki 18 pontja mellé 6 lepattanót is szerzett, Laczkó Sára pedig 16 pontot dobott, emellett jegyzett 7 lepattanót, kiharcolt 8 faultot és adott 7 gólpasszt.
Ninkovics Marija: – Nagyon örülök a győzelemnek, csapatként nyertünk, gratulálok a játékosaimnak! Időnként jól védekeztünk, de az eladott labdáink számát mindenképpen csökkentenünk kell. Voltak szép megoldások és rossz döntések is, szerencsére előbbiekből volt több. Jó úton haladunk.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”–Széchenyi KA 81-56 (27-8, 19-23, 16-10, 19-15)
Kadett leány bajnokság, Nyugati csoport, alapszakasz. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”: Laczkó 16, Édes 11, Varga 11, Szamosi 4, Kiss V. Csere: Kropp 9, Nagy R. 18, Olawuyi 8, Kohn 4, Fenyvesi, Bunyik, Ackermann. Vezetőedző: Ninkovics Marija.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx