Akadémiánkon leány vonalon Magyar Kinga lett októberben „A hónap játékosa”. U16-os csapatunk oszlopos tagja a kadettbajnokikon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és a juniorok edzésein is kitűnt a munkájával. Az U16-os válogatott első összetartására is meghívót kapott, így ott is együtt dolgozhatott edzőjével, Meszler Balázzsal, aki a korosztályos válogatottat vezeti.
Magyar Kinga az édesapjától tanulta a kosárlabda alapjait. Hat éve Marcaliban kezdett játszani, ahol ő volt az első edzője. Négy éve került Akadémiánkra, azóta kollégista. A Babits Mihály Gimnázium sportosztályába jár, és amikor a napirendje engedi, a csapatedzés előtt egyéni képzésre is jut ideje. Az októberi elismerés meglepte, és megerősítette abban, hogy jó úton jár.
Nem számítottam rá, de nagyon motivál, hogy a továbbiakban is így dolgozzak […] A csapattal elég jó eredményeket értünk el eddig a szezonban, és ezt szeretnénk folytatni – mondta Kinga.

Meszler Balázs edző szerint a díjnál az is számít, mennyit lép előre egy játékos egyetlen hónap alatt. Kinga októberben a kadettmérkőzéseken és a két korosztály edzésein is megmutatta, hogy lehet rá számítani.
Az októberi kadettmérkőzéseken egy nagyon stabil és egy nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Emellett pedig a junior- és a kadettedzéseken is nagyon jó efforttal és nagyon jó munkamorállal edzett egész végig – értékelte Kinga októberi munkáját Meszler Balázs.
Kinga végzős kadettként már többet edz a juniorokkal, és mindkét korosztály bajnokságában játszik. Edzője az U16-os válogatott összetartásán is azt a kiegyensúlyozottságot látta tőle, amit az akadémián megszokott. Szerinte Kinga játékintelligenciája és technikai sokoldalúsága az idősebbek között is sokat érhet.
Remélem, hogy mindkét bajnokságban ugyanúgy meg fogja állni a helyét, mert hogyha ezen a fejlődési folyamaton megy keresztül, akkor a juniorbajnokságban az idősebbek között is egyre dominánsabb tud majd lenni – fogalmazott az edző.
Gratulálunk az októberi teljesítményedhez és „A hónap játékosa” elismeréshez, Kinga!
A Kingával és edzőjével készült videó később érkezik az akadémia Facebook-oldalára.
