„Már most érzem, hogy fejlődtem”

2019. szeptember 02.
„Már most érzem, hogy fejlődtem” Nehéz döntést hozott, de nagyon jól tette, hogy a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát választotta. Árva-File Balázs szerint itt minden adott ahhoz, hogy kihozza magából a maximumot.
A nyáron érkezett Oroszlányból a Nemzeti Kosárlabda Akadémiára Árva-File Balázs, aki a váltással párhuzamosan rögtön meghívót is kapott a magyar válogatottba. Az U14-es csapattal aztán részt vehetett a korosztály „Európa-bajnokságán”, a szlovéniai Slovenj Gradecben megrendezett Slovenia Ball elnevezésű nemzetközi tornán.

– Most voltam először válogatott, s nagyon sokat jelentett nekem, hogy behívtak – mesélte a 14 éves, 3-as és 4-es poszton bevethető játékos. – A magyar címer, a magyar mez nagyon felpörgetett minden mérkőzés előtt, plusz motivációt adott.

A játékos a válogatottbeli bemutatkozását egyfajta szintfelmérőnek érezte: egyrészt választ kapott arra, hogy ő hol helyezkedik el a hazai mezőnyben, továbbá arról is képet kapott, hogy a magyar kosárlabda hol tart nemzetközi szinten. A szlovén tornán szerinte abszolút jól helytállt a magyar csapat, főleg ahhoz képest, hogy míg az ellenfelek két hónapot, ők csak két hetet készülhettek együtt, ami nagyon kevés volt. Ennek ellenére jól mozogtak együtt, s ha többet hangolhattak volna erre a tornára, akkor a döntő is összejöhetett volna.


A saját teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, elég sokat játszott és elégedett is volt magával. Hamar megtalálta a helyét, a szerepét a csapatban, gyorsan beilleszkedett. Nem izgulta túl a meccseket, mert nem egy izgulós fajta: úgy állt hozzá, hogy ha már egyszer behívták, biztosan megüti a megfelelő szintet, így aztán neki csak annyit kell tennie, hogy kiadja magából azt, amit tud. Arra is hamar rájött, nem az a lényeg, hogy mindenképpen harminc pontokat szórjon – sokkal többet érhet a válogatottnak, ha esetleg dob tíz pontot, és hozzátesz tíz lepattanót meg hat asszisztot.

Akadémiánkra augusztus 5-én érkezett, s azóta nagyon jól érzi magát az intézmény falai között.

– Nehéz döntés volt, de nagyon jól tettem, hogy idejöttem – fogalmazza meg érzéseit Árva-File Balázs. – Ennyi idő alatt is sok pluszt kaptam a Rátgéber Akadémián, komolyabb szintre emelték a játéktudásomat. Már most érzem, hogy fejlődtem! A kollégium szuper, a csapat jó, megvan az összhang is: mindenki győzni akar, mindenki robotol. Itt minden, de tényleg minden adott ahhoz, hogy a maximumot hozzam ki magamból!
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
AutoCity Pécs - Volkswagen


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások

© 2019 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!