Facebook Instagram Youtube
Menü

Második lett U15-ös leány csapatunk a Demsar Kupán

2022. szeptember 19.
Második lett U15-ös leány csapatunk a Demsar Kupán Nagyon színvonalas nemzetközi tornán vett részt U15-ös leány csapatunk: az újvidéki Demsar Kupán a második helyen végeztünk.

Az Újvidéken megrendezett nemzetközi torna első mérkőzésén a hazai csapattal, a Novosadska ZKA-val találkoztunk, s nagyon magabiztos győzelmet arattunk. Az első helyről döntő meccsen aztán a Crvena Zvezda volt az ellenfelünk, s bár nagy csatára késztettük a szerb bajnokot, végül vereséget szenvedtünk.

– Az első mérkőzésünkön az egész pályás agresszív védekezésünknek köszönhetően már az első negyedtől domináltunk – értékelt Hengán Hunor vezetőedző. – A torna döntőjét nagyon agresszívan és példaértékű hozzáállással kezdtük, majd az első negyed végén az egyik meghatározó játékosunk, Ikládi Anna sérülést szenvedett, ami olyan dekoncentrációt generált a fejekben, aminek a lecsendesítéséhez szükség volt a félidei szünetre. A mérkőzés során küzdésből mindenki jelesre vizsgázott, a kispad „benzinként” hajtotta a pályán lévőket. Gratulálunk a lányoknak, sérült játékosunknak pedig mielőbbi felépülést kívánunk!

A tornán csapatunkból Puskás Lili és Kecsmárik Olívia is különdíjban részesült.

 

NKA Pécs–Novosadska ZKA 72-27 (24-5, 19-9, 13-11, 16-2)

NKA Pécs: Takács 10, Kecsmárik 14, Bota 10, Puskás 4, Ikládi 14. Csere: Kövecs 6, Fehérvári 10, Várnagy 2, Herger 2, Pokol, Horváth, Babovic. Vezetőedző: Hengán Hunor.

 

NKA Pécs–Crvena Zvezda 47-59 (20-13, 6-20, 14-17, 7-9)

NKA Pécs: Takács 9, Kecsmárik 14, Puskás 12, Fehérvári 4, Ikládi 2. Csere: Várnagy 2, Herger 4, Kövecs, Bota, Pokol, Horváth, Babovic. Vezetőedző: Hengán Hunor.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx