Facebook Instagram Youtube
Menü



« vissza a döntő oldalára

Második mérkőzését is behúzta serdülő csapatunk

2023. május 19.
Második mérkőzését is behúzta serdülő csapatunk Harmincpontos (56-86) győzelmet aratott a Budapesti Honvéd ellen serdülő fiú csapatunk az Akadémiánkon zajló országos döntőn.

Az első negyedben Inalegwu Noel vezérletével, aki 16 pontot dobott a mérkőzés kezdetén, csapatunk szerezte meg az előnyt (15-21). A folytatás szorosabb eredményt hozott, közelebb tudott jönni a Honvéd csapata, de a félidőre újból megléptünk (33-41). A nagyszünetben nekünk sikerült jobban feltüzelni magunkat, ugyanis az utolsó negyed előtt már 16 pontos előnyre tettünk szert (44-60). A záró felvonásban sem történt nagy meglepetés a mérkőzés alakulását tekintve, Moosz Milán tanítványai tovább növelték a különbséget, és kereken harminc ponttal (86-56) diadalmaskodtak a fővárosiak ellen.

Fenyődi Szabolcs: – Az első félidőben tudtuk fegyelmezetten, koncentráltan kosárlabdázni, ami meg is mutatkozott az eredményen. A szünetben sajnos az öltözőben maradtunk, és nem is tudtunk felzárkózni az ellenfélhez. Pihenünk egyet, és izgatottan várjuk a további mérkőzéseinket!

Moosz Milán: – Igazán színvonalas meccset játszottunk. Jó látni egyszerre ennyi tehetséget a pályán, mindkét oldalon. Le a kalappal a csapatom előtt, de a Honvédnak is nagy gratuláció jár, hiszen nagyon jó munka folyik náluk, ha azt nézem mennyit fejlődnek a játékosaik! Ami minket illet, a védekezésünkön még mindig van hova szigorítani, ez még mindig nem az álomvédekezés volt részünkről. Minden nyomás nélkül folytatjuk…

 

Budapesti Honvéd/A–NKA Pécs/A 56-86 (15-21, 19-19, 11-20, 12-26)

Budapesti Honvéd/A: Hidas, Kurfis 12, Tóth B. 4, Papp 9, Dudás 5. Csere: Fridel, Domján 10/3, Mészáros 4, Jecs 7, Erdős, Dobra 2, Nagy Z 3. Vezetőedző: Fenyődi Szabolcs. NKA Pécs/A: Inalegwu 32/15, Vajas, Zöldi 11, Tószegi, Fekete 5. Csere: Marokházi 15/3, Teszárik, Gurzó 12/6, Csóti, Riegl 2, Gáspár 9, Rotter. Vezetőedző: Moosz Milán.



« vissza a döntő oldalára
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx