Facebook Instagram Youtube
Menü

Még az ág is húzta U12-es fiú csapatunkat

2022. március 22.
Még az ág is húzta U12-es fiú csapatunkat Nagyon sok problémával küzdött U12-es fiú csapatunk a kaposvári felsőházi forduló során, de az első meccsünket így is megnyertük.

A KASI Delfinek A elleni mérkőzésen jelentős hátrányba kerültünk az első negyedben, de felálltunk a padlóról, és végül magabiztosan nyertünk. A Dávid Kornél KA A-val szemben szintén rosszul kezdtünk, s ezen a meccsen már nem volt esélyünk a fordításra.

Ivan Ivkovic: – A csapatunkon végigsöprő betegséghullám miatt nagyon foghíjas csapattal tudtunk csak elutazni, tulajdonképpen siker volt, hogy ki tudtunk állni. Az első mérkőzésen nehezen pörögtünk fel. A rossz kezdés után aztán fokozatosan jobban koncentráltunk és a harmadik negyedbeli extra játékunknak köszönhetően győzni tudtunk. A DKKA ellen elszenvedtük idei első vereségünket az U12-es bajnokságban. Az amúgy is hiányos csapatunknál a mérkőzés közben sérülés, illetve rosszullét is bekövetkezett, így most nem tudtunk szorosabb meccset játszani. Dicséret illeti a fiúkat, mert a nehéz körülmények ellenére is próbálkoztak és becsülettel küzdöttek.

 

NKA Pécs fiú A–KASI Delfinek A 66-57 (9-20, 17-11, 25-10, 15-16)

NKA Pécs fiú A: Mátés 28, Fazekas 15, Somogyi 7, Kiss 6, Szabó 5, Rotter 3, Reiner 1, Bűcs 1, Fehér, Matosics. Vezetőedző: Ivan Ivkovic

 

Dávid Kornél KA A–NKA Pécs fiú A 63-42 (16-8, 16-6, 17-18, 14-10)

NKA Pécs fiú A: Mátés 18, Rotter 8, Fazekas 4, Somogyi 4, Bűcs 3, Matosics 2, Szabó 2, Fehér 1, Kiss, Reiner, Lipcsik. Vezetőedző: Ivan Ivkovic.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx