Facebook Instagram Youtube
Menü

Meg kellett izzadni ezért a győzelemért

2021. január 11.
Meg kellett izzadni ezért a győzelemért Sikerrel vette a vasárnapi akadályt U20-as fiú csapatunk, amely idegenben szerezte meg szezonbeli nyolcadik győzelmét.

Szépen menetel U20-as csapatunk a Piros csoportban, eddig egyetlen vereséget gyűjtött be, miközben már nyolc győzelemnél jár. A nyolcadikat a PRIMA-BDSEbasket otthonában szerezte meg, ahol az első negyed még a házigazdáké volt, a folytatásban azonban abszolút mi kontrolláltuk a mérkőzést. A nagyszünetben még csak hat ponttal vezettünk, a harmadik és negyedik felvonásban azonban állva hagytuk ellenfelünket, jól játszottunk, ennek köszönhetően végül több mint harminccal nyertünk.

Sértő Ádám: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Az első negyedet leszámítva a mi kezünkben volt a mérkőzés, a végére tetemesnek tűnő előnyre tettünk szert, de az eredmény megint csak csalóka egy kicsit: ezért a győzelemért rendesen meg kellett izzadniuk a fiúknak! Sok sikert kívánok ellenfelünknek a továbbiakban!

 

PRIMA-BDSEbasket U20–NKA Pécs U20 51-82 (20-15, 14-25, 10-21, 7-21)

Fiú NB I. B Piros csoport U20. NKA Pécs U20: Váits 11, Kovács K. 8, Rosic 11/3, Kollár 20, Herger 9. Csere: Molnár 6, Bálint B. 4, Fekete 4, Séra 3, Balaskó 6. Vezetőedző: Sértő Ádám.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx