Facebook Instagram Youtube
Menü

Megerősítettük első helyünket

2020. január 12.
Megerősítettük első helyünket A nagyszünetig szoros volt a Dombóvár elleni hazai derbi, a folytatásban azonban egyértelműen ellenfele fölé nőtt kadett fiú „A” csapatunk, amely végül közel harminc ponttal nyert.
Az első találkozott a másodikkal, a helyezések alapján tehát szoros, nagy csatára volt kilátás. A tabella éléről (12/1-es mérleggel) Akadémiánk csapata vágott neki az idei folytatásnak, s bár már az első két negyedben előnybe kerültünk, a Dombóvár ekkor még tartotta a lépést, mindössze hat pont volt a különbség (38-32). A nagyszünet után azonban egyértelműen Branislav Jemc együttesének akarata érvényesült, szépen kinyílt az olló, s végül közel harminccal, 77-49-re győztek a fiúk.
Csapatunkban Schmera Gergely nagyon jól dolgozott a palánkok alatt, 20 ponttal zárta a mérkőzést, valamint szerzett 9 lepattanót is. Árva-File Balázs 13 lepattanót tett a közösbe, Meszlényi Róbert pedig a gólpasszok tekintetében volt a legjobb, 11-et osztott ki.
A tabella élén az NKA Pécs áll 13/1-es mérleggel, a Dombóvár 9/4-gyel a második.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”–Dombóvári Kosársuli KE 77-49 (22-18, 16-14, 19-6, 20-11)
Kadett fiú bajnokság, 13. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”: Meszlényi 11, Árva-File 7, Merkl 15/3, Pifkó 6, Ugochukwu 2. Csere: Akaró 7/6, Schmera 20, Kelemen 7, Gulyás, Slézia, Németh, Zalay 2. Vezetőedző: Branislav Jemc.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx