Facebook Instagram Youtube
Menü

Megvan a második győzelmünk!

2020. december 18.
Megvan a második győzelmünk! Ezúttal nem volt balszerencsés NB I. B Piros csoportos férfi felnőtt csapatunk, amely a MEAFC miskolci otthonában nyert nyolc ponttal.

Az utóbbi időben úgy tűnt, az ág is húzza Akadémiánk felnőtt férfi csapatát, hiába dolgoznak hatalmasat játékosaink, a siker mégis elmarad. Nemrég a Veszprém ellen kétszeri hosszabbításban maradtak alul – érthető, hogy nagyon csalódottak voltak.

Most viszont jókedvűen utazhatnak haza Miskolcról, ugyanis győztek a MEAFC otthonában. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedben kiharcolt tízpontos előnnyel megadtuk a meccs alaphangját. A nagyszünetre ugyan valamelyest csökkent a különbség, de még mindig nálunk volt az előny. A fiúk pedig megérezték, hogy meglehet a második győzelmük, ezért a folytatásban is beleadtak minden tőlük telhetőt. Miután a harmadik negyedet hét ponttal behúzták, az utolsó felvonás előtt már 14-gyel vezettek (56-70) – ezt pedig nem tudta ledolgozni a hazai együttes.

Ivica Mavrenski: – Először is gratulálok a játékosaimnak! Úgy érzem, hogy megérdemeltük a győzelmet, végig vezettünk és többnyire kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. A játék sok elemében kell pontosabbnak lennünk, különösen a végjátékban. Gratulálok a Miskolcnak is, sok sikert kívánok nekik a folytatásban!

 

MEAFC-Miskolc–NKA Pécs 82-90 (16-26, 26-23, 14-21, 26-20)

Férfi NB I. B Piros csoport. NKA Pécs: Fülöp Zs. 8/3, Benke 14/6, Scherer 17/3, Kocsis 2, Gáspár M. 13/3. Csere: Váits 13/6, Rosic 11/6, Lados 6, Herger 4, Fekete 2, Molnár. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx