Facebook Instagram Youtube
Menü

Megvan a második is: meggyőző teljesítménnyel nyertünk a Sopron ellen!

2022. május 12.
Megvan a második is: meggyőző teljesítménnyel nyertünk a Sopron ellen! A második csoportmeccsét is megnyerte Akadémiánk kadett fiú csapata, amely kereken száz pontot dobott a Sopronnak. Nagy energiával, jól játszottak a srácok, bizonyították, hogy sok van bennük.

A DEAC elleni győzelmet követően az a Sopron volt az ellenfelünk a B csoportban, amely szintén megnyerte az első mérkőzését, így ezen a meccsen az volt a kérdés, ki marad hibátlan a nap végén. Ez végül nekünk sikerült, köszönhetően annak, hogy nagyon meggyőző teljesítménnyel rukkoltak elő a fiúk. Csapatunk nagyon energikusan, remek tempót diktálva kezdett, már a 8. percben tízpontos előnyre tett szert (9-19). A folytatásban sem lassítottunk: a második felvonásban elsősorban Lukácsi Gábor fickándozott, aki egymaga 12 pontot dobott ebben a periódusban. A nagyszünetre 16 pontos előnyt dolgoztunk (37-53), s nagyon úgy tűnt, hogy ezen a meccsen a soproniaknak nem lesz esélyük.

Nem is volt. Továbbra is kellő agresszivitással kosárlabdáztunk, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket – a Sopron összesen 20 labdát adott el a mérkőzés során. A harmadik negyedben tovább növeltük előnyüket (19-24), így az utolsó felvonásra már nem maradt kérdés. Pontosabban a meccs végén csak annyi, hogy megdobjuk-e a 100-at, és ha igen, ki szerzi a pontot: Szita Márton duplája révén megdobtuk!

 

Soproni SI KA SKC A–NKA Pécs A 79-100 (16-26, 21-27, 19-24, 23-23)

Soproni SI KA SKC A: Keller 17/6, Szekeres 10/3, Flasár 15, Gadácsi 14/9, Palotai 4. Csere: Nyikos 11, Kovács Á. 5, Béres 3/3, Ölbey. Vezetőedző: Misa Popadic. NKA Pécs A: Fonyó 13/3, Mezőfi 13/3, Szita 11/3, Emelieze 2, Angyal 10. Csere: Lukácsi 16/3, Balázs B. 16, Pap 11/9, Vajda 4, Teszárik 4. Vezetőedző: Bojan Salatic.

 

Misa Popadic: – Nem volt válaszunk a Rátgéber Akadémia jó játékára, ugyanakkor ez egy remek tapasztalatszerzési lehetőség volt számunkra. Azon leszünk, hogy holnap bejussunk az elődöntőbe.

Bojan Salatic: – Ez egy nagyon fontos győzelem volt számunkra! Harmincöt percig jól játszottunk, jó energiával, de nekünk negyven percig kell kiváló teljesítményt nyújtanunk, ha szép eredményt akarunk elérni. Elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával. Holnap újabb nagyon fontos mérkőzés vár ránk!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx