Facebook Instagram Youtube
Menü

Megvan az első hazai győzelem a Piros csoportban!

2021. január 06.
Megvan az első hazai győzelem a Piros csoportban! A PVSK elleni győzelem után újabb sikert könyvelhetett el NB I. B Piros csoportos férfi csapatunk: az élbolyhoz tartozó Vasas Akadémia ellen öt ponttal nyertünk hazai pályán.

Kemény mérkőzésre volt kilátás, a Vasas ugyanis jól szerepel, az élbolyhoz tartozik. Ennek ellenére nem volt mitől tartanunk, csapatunk már bizonyította a Piros csoportban, hogy bár csupa fiatal alkotja az Ivica Mavrenski által irányított együttest, a legmagasabb szintű szakmai munkának köszönhetően bárkivel felvesszük a versenyt. Az, hogy újoncként nem mindig sikerül nyerni ebben az osztályban, nem meglepő – de olykor bizony csak a szerencsén múlik.

Ezúttal azonban nyertünk, és ennek semmi köze nem volt a szerencséhez! Nagyon megdolgoztak a fiúk ezért a sikerért, kemény tempót diktáltak, és végig megfelelően koncentráltak. Nem mellesleg: végre ismét rendben volt a csapat szerkezete! Aleksa Dobrijevic helyére ugyanis megérkezett az új center, Sedin Karavdic, s ennek köszönhetőn végre ismét úgy néztünk ki, ahogy egy kosárlabda csapatnak ki kell néznie. Karavdic jó benyomást tett mindenkire, ponterősen játszott, remekül dolgozott a palánkok alatt, szorgosan szedte a lepattanókat. A többiek pedig élhettek a lehetőséggel, amit az ő palánk alatti jelenléte biztosított.

A bajnoki sokáig nagyon szoros volt, az első és a második negyed is döntetlenre végződött. A folytatásban azonban inkább a mi akaratunk érvényesült, szép lassan megléptünk ellenfelünktől. Az utolsó felvonásban már tíz pontra is elhúztunk a Vasastól (73-63), ekkor úgy tűnt, már zsebben van a győzelem. Elég volt azonban egy–két hiba, és máris ismét a nyakunkon voltak a vendégek. Ezúttal azonban nem engedtük, hogy hosszabbításba torkolljon a mérkőzés, remekül hajráztak a fiúk, Kocsis Zalán hideg fejjel bevágott két triplát, kivédekeztünk egy–két Vasas-támadást, Scherer Bálint duplája pedig pontot tett a meccs végére.

Ahogy eddig, úgy most is látszott, hogy fiatal játékosaink számára kiváló fejlődési, tapasztalatszerzési terepet nyújt a Piros csoport – ők pedig élnek is a lehetőséggel. Külön öröm számunkra, hogy nem csak a tapasztalat gyűlik, hanem a győzelmek száma is. Ez sem mellékes!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Negyven percen keresztül küzdöttünk egy erős ellenféllel, s mentális szempontból nagyon fontos számunkra, hogy hazai pályán végre meg tudtunk nyerni egy mérkőzést. Sok sikert kívánok a Vasas Akadémia együttesének a továbbiakban!

Faragó Péter: – Gratulálok a hazai csapatnak! Mi még nem vagyunk az igaziak, ami meg is látszott a teljesítményünkön. Hajtottunk, de ez ma erre volt elég.

 

NKA Pécs–Vasas Akadémia 84-79 (20-20, 22-22, 22-17, 20-20)

Férfi NB I. B Piros csoport. NKA Pécs: Fülöp Zs., Benke 15/3, Scherer 17/3, Kocsis 12/6, Gáspár M. 8/3. Csere: Váits 10, Karavdic 20/3, Rosic, Kollár 2, Fekete. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Vasas Akadémia: Radics 8, Moravcsik 13/6, Boros 21, Debreceni 2, Sólyom 9/3. Csere: Barócsi 17/6, Farkas 2, Kelenföldi 2, Dormán 5/3. Vezetőedző: Faragó Péter.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx