Facebook Instagram Youtube
Menü

Megvan az ötödik hely az U20-as EYBL-en

2019. március 24.
Megvan az ötödik hely az U20-as EYBL-en Nagyszerű védekezéssel, és kiváló második félidővel csapatunk szerezte meg az 20-as EYBL-rájátszásának 5. helyét. Ivica Mavrenski tanítványai a Szolnokot múlták felül 22 ponttal.
Magyar rangadó döntött az U20-as EYBL rájátszásának 5. helyéért. A Rátgéber Akadémia csapata a Szolnokkal csapott össze.


Nagy tempóban kezdték a szolnokiak a mérkőzést, s három perc elteltével 5 ponttal vezették a mérkőzést (2-7). De szerencsére korán felébredtek a mieink, majd Viktor Kelechi két nagyszerű zsákolásának köszönhetően egy pontra olvadt a különbség az első játékrész végére (12-11),


A második negyedben fantasztikusan védekeztek a Váitsék, hét percen keresztül összesen négy pontot sikerült szereznie az ellenfélnek (24-14). Ha ebben az etapban kicsit pontosabbak támadásban a pécsiek, akkor nagyobb különbség is kialakulhatott volna a nagyszünetre (27-22).


Az félidei pihenő Ivica Mavrenski együttesének tett jobbat. A hazaiak támadójátékban is feljavultak, és kezükbe vették az irányítást. Scherer Bálint három-, majd kétpontosának köszönhetően a 24. percben 10 fölé nőtt a különbség (37-26). A Rátgéber Akadémia játékosai számára nem létezett elvesztett labda, nagyszerűen kosárlabdáztak, így 11 pontos előnnyel (51-40) várhatták az utolsó 10 percet.


Az záró negyedben sem engedtek ki a pécsiek, Fekete Dávid középtávoli-kosarával már 15 pontra duzzadt a differencia (57-42). A szolnokiak nagyon nehezen tálaltak fogást a védelmünkön, így hiába küzdöttek, nem tudtak csökkentetni hátrányukon, sőt, Horváth Csanád büntetői után már 20 volt közte (65-45) – ekkor négy perc volt vissza a találkozóból. Ráadásul a hajrá is Schereréknek sikerült jobban, akik végül nagyon magabiztosan 74-52-re nyerték meg a mérkőzést, s ezzel begyűjtötték a torna 5. helyét is.


Gratulálunk!


Rátgéber Akadémia–Szolnok 74-52 (12-11, 16-10, 24-18, 23-12)
Rátgéber Akadémia: Scherer 14/6, Horváth Cs. 13, Váits 10, Bodó 9, Kelechi 8, Fekete 7, Bálint 6, Herger 3, Balaskó 3/3, Vukas 1, Borsos-.


Ivica Mavrenski: – Először is gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, a második félidőben nagyon jól teljesítettek. Sok hárompontost hibáztunk el, de ez betudható a fáradtságnak is. A szolnokiak egyik legjobbja sérülés miatt nem léphetett pályára, neki minden jót kívánok, és remélem, minél hamarabb felépül.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx