Facebook Instagram Youtube
Menü

Megvan az első siker a rájátszásban

2020. január 29.
Megvan az első siker a rájátszásban Nagyot csatázott junior fiú csapatunk a Debrecennel a felsőházi rájátszás első körében: Kmézics Zorán együttese szoros első két negyedet követően végül magabiztosan, tizennyolc ponttal nyert.
Nagyon fontos volt számunkra, hogy jól kezdjük a rájátszást, hazai pályán mindenképpen nyerni akartunk. A debreceniek azonban nem adták olcsón a bőrüket, az első két negyedben kiegyenlített, nagy csata zajlott – a nagyszünetre végül hárompontos előnyt (42-39) harcoltunk ki. A folytatás aztán egyértelműen nekünk sikerült jobban, a harmadik negyedet tizenkét ponttal megnyertük, s ezzel el is döntöttük a találkozót.
Csapatunkban kiemelkedő teljesítményt nyújtott James Ugochukwu, aki dupla-duplázott, hiszen 33 pontja mellé 18 lepattanót is szerzett (ebből 12 támadó volt), s végül 52-es VAL-mutatóval zárt.
Kmézics Zorán: – Jó csapatmunkával, nagy energiákat mozgósítva sikerült megnyernünk ezt a küzdelmes mérkőzést. A fiúk hideg fejjel gondolkodtak a döntő pillanatokban, ennek köszönhetően tudtuk megtörni a debreceniek ellenállását. Sokat segített, hogy James Ugochukwu nagy kedvvel játszott, de a többiek is mind odatették magukat. Sejtettük, hogy nehéz meccs lesz, ez volt a rájátszás első fordulója. Nyertünk, de ennél azért sokkal jobban is tudunk játszani.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Debreceni KA 84-66 (21-23, 21-16, 24-12, 18-15)
Junior fiú bajnokság, felsőház, rájátszás, 1. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Kazy 7/3, Séra 6, Staubach 2, Bánfi 11, Ugochukwu 33. Csere: Bálint B. 6, Borsos 3/3, Balaskó 6, Hiezl 8, Zalay 2, Hidegkuti. Vezetőedző: Kmézics Zorán.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx