Facebook Instagram Youtube
Menü

Messze voltunk a jó teljesítménytől

2021. április 18.
Messze voltunk a jó teljesítménytől Sem támadásban, sem védekezésben nem hozta azt junior fiú B csapatunk, amit tud, így simán kikapott hazai pályán az Újpest-MT A-tól.

Az Újpest A elleni hazai bajnoki első negyedében támadásban még felvettük a versenyt a vendégekkel, de a védekezésünk nagyon nem volt rendben, 26 pontot kaptunk. A nagyszünetig 13 pontos hátrányba (36-49) kerültünk, s miután a teljesítményünk nem javult, a folytatásban nem is csökkent a különbség – végül 82-63-as vereséget szenvedtünk.

Németh Konrád: – Gratulálok az Újpestnek a győzelemhez! El lehet veszíteni egy mérkőzést, de nem így: nem ezt vártam a fiúktól! Támadásban az első negyedben volt ritmusunk, utána azonban csak „próbálkoztunk” kosarat dobni. Harminc százalékkal dobtunk mezőnyből, amivel nem sok keresnivalónk volt. A támadásnál már csak a védekezés volt a rosszabb, az egy-egy elleni játékunk egyenlő volt a nullával. Jövő héten hasonlóan nehéz mérkőzés vár ránk, amelyen az ehhez hasonló teljesítmény nagyon kevés lesz. Bízom benne, hogy összeszedjük magunkat és jó teljesítménnyel rukkolunk elő. A sok negatívum mellett volt pár játékos, akikkel elégedett vagyok, bízom benne, hogy így folytatják.

 

NKA Pécs B–Újpest-MT A 63-82 (21-26, 15-23, 9-21, 18-12)

Junior fiú bajnokság. NKA Pécs B: Slézia 9, Egédi 9/3, Szabó G. 6, Maretics 9, Habling 2. Csere: Vasas 16, Balázs B. 4, Zalay 3/3, Gémes 2, László J. 2, Hidegkuti 1. Vezetőedző: Németh Konrád.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx