Facebook Instagram Youtube
Menü

„Mindig nagy élmény hazajönni az Akadémiára, ide feltöltődni jövök” - élménybeszámolót tartott Juhász Dorka

2023. szeptember 28.
„Mindig nagy élmény hazajönni az Akadémiára, ide feltöltődni jövök” - élménybeszámolót tartott Juhász Dorka Életre szóló élményben volt része azoknak a játékosoknak és szakembereknek, akik szerda délután ellátogattak a Nemzeti Kosárlabda Akadémiára, ahol kötetlen beszélgetést, élménybeszámolót tartott az Akadémiánkon nevelkedett Juhász Dorka, aki öt, Amerikában töltött év után tér haza Európába, hogy az Euroliga-bronzérmes olasz Schio együttesében folytassa profi karrierjét és teljesítse be az álmait.

„Mindig nagy élmény hazajönni az Akadémiára, ide feltöltődni jövök” – így kezdte a beszélgetést Juhász Dorka, aki alig várta, hogy a fiatal tehetségekkel találkozzon, hiszen mint mondta, ő maga is itt, Pécsen, a Rátgéber László vezette Akadémiánkon kezdte a kosárlabdázást és saját példájával is motiválni szeretné a fiatalokat. 



- Emlékszem, az elején még nem nagyon tudtam én magam sem, milyen sportágat szeretnék űzni, próbálkoztam úszással, kézilabdával, de anyukám, Balázs Hajnalka révén mindig is bennem volt a kosárlabda szeretete, olyan akartam lenni, mint ő, nagyon motivált, hogy egyszer olyan játékossá váljak, mint édesanyám – mondta Dorka, aki sokszor videókazettáról tanulmányozta édesanyja játékát és mérkőzéseit.
2018 óriási változást hozott az akkor még csak 18 éves Dorka életében, leigazolta az Ohio State, ezzel pedig egy teljesen új világba csöppent.
- A karrierem szempontjából nagyon fontos lépés volt a 2018-as váltás, de ezzel együtt nagyon nehéz is volt. Szerettem volna a tanulást is előtérbe helyezni a kosárlabda mellett, Amerikában pedig mindkét részt fontosnak tartják, szerettem volna kipróbálni ezt a kalandot. Remek élmény volt, de nehéz volt Pécsett, illetve Magyarországon hagyni a családomat és a barátaimat, sokszor volt honvágyam, de szerencsére a mai technológiának köszönhetően könnyebbem ment az átállás, illetve a csapattásaim is sokat segítettek – árulta el Dorka, aki azt is hozzátette, hogy a tengeren túlon az elejéről kellett kezdenie a karrierje felépítését, amelybe rengeteg munkát tett, ami végül meghozta a gyümölcsét.

Az Ohio State után Connecticutban eltöltött két év újabb mérföldkövet jelentett karrierje szempontjából, hiszen az egyik legjobb egyetemi csapathoz került, ahol a világhírű edzővel, Geno Auriemmaval (akit előadóként ismerhetünk a 2022 januári I. Nemzetköszi Konferenciáról), dolgozhatott és egyre közelebb került a női NBA-hez. Az öt, egyetemi kosárlabdában eltöltött szezon alatt 1620 pontot szerzett Dorka, 56%-os hatékonysággal dobta a hárompontosokat és 8,8 lepattanót szedett átlagban.
- Nagyon extra motivációt adott az, hogy egyre közelebb éreztem magam a női NBA-hez, de minden egyes nehéz nap megérte. Óriási élmény volt, hogy meghívtak a draftra, amelyre három napom volt felkészülni az utazással együtt, minden készen állt arra, hogy egy tökéletes pillanat legyen számomra – beszélt a Minnesota Lynx-hez kerüléséről Dorka, akinek játéka a szakmát is lenyűgözte, elismert szakújságírók, edzők nyilatkoztak elismerősen róla meccsről meccsre. Akadémiánk növendéke számára a következő kihívásokat az olasz bajnokság, az Euroliga és a magyar válogatott selejtezői jelentik.
- Kicsit jó lesz hazatérni még akkor is, ha nem Magyarországra költözöm. Nagyon várom már, hogy elkezdjem a profi karrieremet, az Euroligában is pályára léphetek majd, ami teljesen új kihívás lesz. A magyar válogatottal pedig több fontos eseményre is készülünk, nagyon várom már, hogy hazai szurkolók előtt játszhassak a címeres mezben, ráadásul Sopron ad majd otthont februárban az egyik olimpiai selejtező csoportnak.

Az élménybeszámoló végén Dorka arról is beszélt, milyen napi ritmussal, hány edzéssel, milyen edzőkkel készült Amerikában a különböző megmérettetésekre, illetve a több száz fiatalnak „útravalóul’ néhány tanácsot is mondott.
- Merjetek nagyot álmodni! Itt nevelkedtem én is, nagyon sok helyen jártam már a világban, de biztosan állítom, hogy itt olyan profi körülmények között készülhettek, ami nagyon ritka. Használjátok ki, hogy ilyen nagyszerű emberekkel, remek szakemberekkel tudtok dolgozni, illetve remélem, az én példám is segít nektek – zárta Juhász Dorka, akit a beszélgetést követően megrohamozott a hallgatóság, rengeteg közös fotó készült, a kiváló játékos pedig aláírást osztogatott papírra, mezre, cipőre, amelyek igazi relikviák lehetnek majd a jövő nemzedékének. Az esemény végén virágcsokorral köszöntöttük Dorkát, aki Akadémiánknak ajándékozott egy aláírt Minnesota Lynx mezt.




« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx