Facebook Instagram Youtube
Menü

Mindig finom: pécsi siker Sopronban

2020. január 15.
Mindig finom: pécsi siker Sopronban Nagyon magabiztosan, tíz ponttal győzött junior leány csapatunk Sopronban – öt játékosunk is elérte a kétszámjegyű pontot.
Nagyon ötletesen, kreatívan támadtunk a Sopron elleni bajnokin, aminek meglett az eredménye, hiszen a nagyszünetben már negyvenhárom dobott pontnál jártunk. A házigazdák próbálták tartani velünk a lépést, de csak többé-kevésbé sikerült nekik. A harmadik negyedet is be tudtuk húzni, s miután harminc percet követően tizennyolccal vezettünk, érezhető volt, hogy ez a meccs már megvan – a végén ugyan kiengedtünk egy picit, de ez már nem osztott, nem szorzott.
Csapatunkban Vojinovic Milica dupla-duplázott, hiszen amellett, hogy alaposan megszórta az ellenfelet (21 pont), leszedett 10 lepattanót, köztük 4 támadót.
Hartung Anita: – Női kosárlabdában pécsiként Sopronban mindig nagyon jó győzni! Támadásban ma ötletgazdagon kosárlabdáztunk, és örülök annak, hogy csapatunkban öten is tíz pont felett dobtak. Védekezésben totálisan kiengedtünk az utolsó negyedben, ami viszont megengedhetetlen. Vasárnap az idei évben először lépünk pályára hazai pályán.
   
Soproni Darazsak Akadémia–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs 74-84 (15-22, 17-21, 18-25, 24-16)
Junior leány bajnokság, felsőház. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Habling 15/3, Csényi 11/3, Selcova 14/3, Vojinovic 21/3, Solymosi 2. Csere: Kötő 10/6, Laczkó 5/3, Édes 6, Kropp, Szamosi. Vezetőedző: Hartung Anita.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx