Facebook Instagram Youtube
Menü

Mindkét meccsét simán nyerte serdülő csapatunk

2020. október 25.
Mindkét meccsét simán nyerte serdülő csapatunk Bár több mint száz pontot dobtunk mindkét mérkőzésen, s hatalmas különbséggel győztünk, nem mindennel volt elégedett a szakmai stábunk. Fejlődniük kell a fiúknak, de ez így is van rendjén.

Az Akadémiánkon megrendezett forduló során először a KASI Delfinek A csapatával találkoztunk, s nagyon könnyed győzelmet arattunk. A nagyszünetben már 73 pontnál tartottunk, s érdekesség, hogy a második negyedben nem kaptunk pontot a kaposváriaktól. Ez a siker azt jelentette, hogy döntőt játszhattunk, ahol a Bajai Bácska FKE A gárdájával csaphattunk össze. Ezen a mérkőzésen már elveszítettünk egy negyedet, az elsőt, ami kellően felpaprikázta a fiúkat: a végén több mint nyolcvan ponttal nyertünk.

Csapatunkban mindkét mérkőzésen Teszárik Márton szerezte a legtöbb pontot, az elsőn 29-et, a másodikon 26-ot (ebben öt tripla volt). Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a bajaiak ellen a döntőben Kiss Keve Botond is, aki 11 pontja mellett 15 labdát szerzett, megkaparintott 6 lepattanót és adott 6 gólpasszt.

 

NKA Pécs A–KASI Delfinek A 133-21 (41-7, 32-0, 26-12, 34-2)

Serdülő fiú bajnokság. NKA Pécs A: Tóth Á. 7, Putsay 6, Teszárik 29, Szűcs 11/6, Sass 6. Csere: László P. 19, Soós 14, Somogyi 9/3, Kiss K. 6, Novreczky 8, Nyilas 8, Pavlik 10. Edzők: Bolyos Róbert, Moosz Milán.

Bolyos Róbert: – Körülbelül harminc ziccert hibáztunk. Dekoncentráltak voltunk, nem küzdöttünk és védekeztünk úgy, ahogy az elvárható, illetve kevés köszönt vissza az edzéseken gyakoroltakból. Hiába a nagyarányú győzelem, nem az érdekli az edzői stábot, hogy mennyi a dobott pont, hanem hogy mennyire okos és szívvel teli a játék.

 

NKA Pécs A–Bajai Bácska FKE A 113-32 (13-14, 37-0, 38-7, 25-11)

Serdülő fiú bajnokság. NKA Pécs A: Tóth Á. 2, Putsay 11/3, Teszárik 26/15, Szűcs, Sass 10/3. Csere: Kiss K. 11, Soós 20, László P. 18/6, Somogyi 13/9, Novreczky, Pavlik, Nyilas 2. Edzők: Bolyos Róbert, Moosz Milán.

Bolyos Róbert: – Alapos leckét kaptunk a Bajától az első negyedben, megérdemelten nyerte meg azt a tíz percet. Jókor jött ez a pofon nekünk: a másodikban Kiss Keve Botond vezérletével észhez tértünk. Minden játékosunktól olyan hozzáállást várunk el minden egyes mérkőzésen, amit ő, valamint László Péter, Putsay Bence és Soós Barnabás mutatott!

 

További eredmények: Bajai Bácska FKE A–Atomerőmű-GYKSE 125-36, KASI Delfinek A–Atomerőmű-GYKSE 101-56.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx