Facebook Instagram Youtube
Menü

Mínusz tizenhétről plusz tizennyolc!

2020. január 30.
Mínusz tizenhétről plusz tizennyolc! Tizenhét pontos hátrányban is volt NB I. B-s férfi csapatunk az Újpest-MT elleni rangadón, ám Ivica Mavrenski tanítványai a nagyszünet után kimásztak a szakadékból, s hatalmasat hajrázva végül tizennyolc ponttal győztek!
Az első helyezett fogadta a másodikat, konkrétan Akadémiánk csapata az Újpest-MT-t, s bizony rémálomszerűen kezdődött számunkra a rangadó. Mintha be lettünk volna oltva pontszerzés ellen – anélkül pedig ebben a sportágban lehetetlen nyerni. A mi támadójátékunk dadogott az első negyedben, míg az ellenfél rendre betalált: három triplát is bevágtak az újpestiek, s az első tíz percet tizenkét ponttal elvitték. Úgy gondoltuk, ennél rosszabb nem jöhet, de tévedtünk. A folytatásban is képtelenek voltunk a gyűrűbe találni, míg a vendégeknél Rackley kísérleténél a palánkról is bevágódott a hármas – 12-29-nél jó mélyen, a pokolban voltunk.
De volt kiút, igaz, keményen meg is kellett dolgozni érte!
Óriási energiákat mozgósítottak a fiúk a következő percekben, aminek köszönhetően egyrészt összeállt a védekezésünk, másrészt szép lassan elkezdtük termelni a pontokat. Araszoltunk visszafelé, Váits büntetőivel már tíz ponton belül voltunk (23-31), s nagyszünetre majdhogynem utolértük ellenfelünket, 31-36-ot mutatott az eredményjelző. Nem mi vezettünk, de ennek így is nagyon örültünk.
Hát még a következő két negyednek! Elbírtuk, hogy az egyik legponterősebb játékosunk, Scherer Bálint sérülés miatt hiányzott, miként azt is, hogy Meleg Gergőnek nem ment (0/8-cal zárt végül távolról): Rosic és Vukas is triplával indított, hogy aztán 39-39-nél végre utolérjük az Újpestet. Érezhető volt, hogy egyre inkább a mi akaratunk érvényesül, a vendégek kezdtek elfáradni – hiába, a napi öt–hat óra kemény munkának ki kellett jönnie Benke Krisztiánékból. Ki is jött, s ennek köszönhetően szépen beindult a gépezet. A harmadik negyed végén egy ponttal (51-50) már mi vezettünk, az utolsóban pedig „söprés” volt, faképnél hagytuk ellenfelünket. Olyan tempót diktáltunk az utolsó percekben is, amit már csak szemmel tudott követni az Újpest, lábbal nem, ennek köszönhetően – a meccs addigi képéhez mérten váratlanul – hatalmasra nyílt az olló, s végül tizennyolc ponttal, 77-59-re győztünk.
Csapatunkban Aleksa Dobrijevic hatalmas munkát végzett, dupla-duplázott: 27 pontja mellett szerzett 11 lepattanót is.
Ivica Mavrenski: – Gratulálok a játékosaimnak, jó meccset játszottunk, az Újpest nagyon kemény, erős csapat. Az első félidőben, főleg az első negyedben nagyon sok problémánk volt: a védekezésünk nem igazán működött, sok pontot kaptunk. A második félidőben sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, amit jelez például, hogy mindössze két eladott labdánk volt, az ellenfelünk pedig csak egy támadó lepattanót szerzett. További sok sikert kívánok az Újpestnek!
Mladenovic Dejan: – Jó első félidő után sajnos a másodikban szétestünk. Ennek meg fogjuk keresni az okait. Nem tudtuk végig tartani a ritmust a pécsi csapattal. Gratulálok az Akadémiának, nagyon jó munkát végeznek, sok sikert kívánok a továbbiakban.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs–Újpest-MT 77-59 (12-24, 19-12, 20-14, 26-9)
Férfi NB I. B Zöld csoport, 20. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs: Vukas 7/3, Benke 8, Rosic 7/3, Meleg 11, Dobrijevic 27. Csere: Fülöp 6/3, Váits 7/3, Rátvay 4. Vezetőedző: Ivica Mavrenski. Újpest-MT: Rackley 25/12, Joó 4, Franczva 8/3, Nagy K. 10/6, Széphelyi 6. Csere: Surmann 4, Nagy R., Pollák, Komma 2. Vezetőedző: Mladenovic Dejan.
   
További eredmények: Cegléd–Szolnok 74-71, Tiszaújváros–Óbudai Kaszások 78-93, Győri KC–Kecskemét 78-69, SMAFC–Békés 90-94, Eger–Bonyhád 65-90, Pápa–DEAC 96-71.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx