Facebook Instagram Youtube
Menü

Mutassátok meg, lányok, hogy mit tudtok!

2021. május 25.
Mutassátok meg, lányok, hogy mit tudtok! Ott vannak az ország legjobb nyolc csapata között a serdülő lányok, akik szerdán délelőtt (11.00) a DVTK Akadémia A ellen kezdik meg döntős szereplésüket.

Nem volt egyszerű az út idáig, rengeteg külső körülmény is befolyásolta serdülő leány A csapatunk teljesítményét a szezon során, de a lényeg az, hogy teljesítették az alapcélt, bekerültek az országos nyolcas döntőbe. A főtábla utolsó két fordulójában egyaránt megnyerték csoportjukat a lányok, amivel jelezték, hogy ott a helyük a legjobbak között és bárkivel szemben fel tudják venni a versenyt.

– Elég hullámzó teljesítményt nyújtottunk a szezon során, de jól hajráztunk, az alapcélt teljesítettük, ott vagyunk a döntőben, aminek nagyon örülünk! – fogalmazott a serdülő A vezetőedzője, Meszler Balázs. – Több játékosunk két fronton is helyt állt, az U15-ös csapatunkban is lehetőséget kapott, aminek köszönhetően nagyon sok tapasztalatot szereztek, nem mellesleg egy döntőn már részt vehettek: az országos B-döntőben bronzérmesek lettek. Nagyon büszke vagyok arra, amit ez a húsz lány elvégzett az utóbbi hónapokban, az edzésmunkával maximálisan elégedett lehetek! Az év elején a gyerekek olyan célokat tűztek ki maguk elé, amelyekért komoly áldozatokat hoztak, ennek eredményeként készülhetnek a DVTK elleni negyeddöntős mérkőzésre. Most tizenkét játékos fogja képviselni azt a munkát, amit eddig elvégeztünk, biztos vagyok benne, hogy meg fogják mutatni az akadémiás játékosok karakterét. Szeretnénk bekerülni a legjobb négy közé!

Hajrá, lányok, hajrá, NKA Pécs!

A döntő résztvevői: BEAC-Újbuda KA A, Bajai NKK, Csata DSE, DVTK Akadémia A, Darazsak Sportakadémia, Kecskeméti KA A, NKA Pécs A, Szolnoki Sportcentrum.

A negyeddöntők (május 26., szerda): DVTK Akadémia A–NKA Pécs A (11.00), Csata DSE–Szolnoki Sportcentrum (13.30), Darazsak Sportakadémia–Bajai NKK (16.00), BEAC-Újbuda KA A–Kecskeméti KA A (18.30).

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx