Facebook Instagram Youtube
Menü

NÉGY KÖZÖTT A KADETT FIÚK!

2019. május 10.
NÉGY KÖZÖTT A KADETT FIÚK! Fantasztikus játékkal kiütéses, 39 pontos győzelmet aratott a Rátgéber Akadémia a Szolnok felett a kadett fiú döntő utolsó csoportmeccsén, s ezzel bejutott az ország legjobb négy csapata közé.
A Debrecen ellen aratott bravúros győzelme után a legjobb négybe kerülésért lépett pályára a Rátgéber Akadémia fiú csapata a Sopronba rendezett kadett nyolcas döntő utolsó csoportmeccsén. Az ellenfél a Szolnok volt, amely a pécsiekhez hasonlóan 1 vereséggel és egy 1 győzelemmel a háta mögött várta a találkozót.


Bánfi és Kazy vezérletével fantasztikusan kezdtek a mieink, 7 perc játék után 14-0-t mutatott az eredményjelző. Az ellenfél játékosai nem tudtak mit kezdeni a Pécs agresszív védekezésével, dobásig is alig-alig jutottak el. Az első negyedet 5 (!) ponttal a zárta a Szolnok, amire a Rátgéber Akadémia 22-vel válaszolt.


A második játékrész kiegyenlítettebben indult, majd Staubach Dávid és James Nnjai is 2+1-gyel jelezte, hogy nem hajlandóak visszavenni a tempóból, A baranyaiak a 15. percben elérték a 30 pontot, amellett, hogy védekezésük továbbra is sziklaszilárd maradt (30-12). Szebbnél szebb akciókat mutattak be a fiaink, s 25 pontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre.


A rendkívül magabiztos első félidő után is koncentráltak tudtak maradni Branislav Jemc tanítványai, s 25 perc játék után több mint 30-al vezettek (60-29). Ekkora már három pécsi játékos, Kazy, Nnaji és Hiezl is elérte a 15 pontot.


A zárónegyedben már nem kellett izgulni, a Szolnok egyszerűen nem találta az ellenszert akadémiánk mindent elsöprő játékára. A Pécs végül 84-45-re győzött, s ezzel bejutott az ország legjobb négy csapata közé.


Szép volt fiúk, gratulálunk!


Rátgéber Akadémia–Szolnoki Sportcentrum 84-45 (22-5, 26-18, 18-11, 18-11)   


Rátgéber Akadémia: Hiezl 18, Kazy 17/3, Nnjani 15, Bánfi 8, Schmera 6, Meszlényi 5/3, Pifkó 4, Merkl 4, Staubach 3, Gulyás 2, Rátgéber 2, Vasas-.


Branislav Jemc: Az első negyedben nagyszerűen játszottunk, leradíroztuk a pályáról ellenfelünket. A folytatásban azt kértem játékosaimtól, hogy ugyanezzel a koncentrációval, ugyanilyen elánnal játsszanak, így komoly különbségre tettünk szert. Minden játékosomnak lehetőséget tudtam adni a mérkőzésen, és pihentetni a kulcsjátékosaimat a holnapi, döntőbe jutásról szóló mérkőzés előtt.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx