Facebook Instagram Youtube
Menü

Nagy a szívük ezeknek a fiúknak, hatalmasat küzdöttek, bajnokok lettek!

2025. május 26.
Nagy a szívük ezeknek a fiúknak, hatalmasat küzdöttek, bajnokok lettek! Nem mindennapi országos döntőben ért fel a csúcsra Akadémiánk U12-es fiú csapata, amely a négy nap alatt mind az öt meccsét megnyerte. Tudtuk, hogy tehetséges játékosaink vannak, a srácok pedig ismét bizonyították, hogy hatalmas szívük van, és nagyon tudnak egymásért küzdeni. Az elődöntő és a döntő mindent vitt!

Gyönyörű szezonja volt U12-es fiú csapatunknak, amely nagyon szépen vette az akadályokat, veretlenül menetelt el a budapesti országos döntőig. Az alapszakaszban, majd ezt követően a felsőházban is sorra nyerték a meccseket a srácok, akik aztán Pasaréten is megmutatták az oroszlánkörmeiket: a csoportkörben legyőzték a Kecskemétet, a Kőbányai Darazsakat és az Óbudai Kaszásokat, az elődöntőben a Debrecent, majd az aranycsatában a Vasast. Az elődöntőben szerzett utolsó másodperces akció fantasztikus volt, az NBA-ben is csettintenek rá, a döntő pedig olyan volt, amilyennek lennie kell, az utolsó másodpercig kiélezett, szoros meccs, amely csak hosszabbításban dőlt el – a mi javunkra.

– Először is nagyon fontos, hogy egy kivételes csapatról beszélünk! – fogalmazott Nagy Kevin vezetőedző, akinek a munkáját Váits Olivér másodedzőként, Zalay Zoltán és Vinko Bakic pedig mentoredzőként segítette. – Az egész évben mutatott szorgalom, energia, fanatizmus nélkül nem lett volna esélyünk! Hihetetlen, hogy mennyit edzettek a fiúk, szinte soha nem hiányoztak az edzésekről. Ami pedig a legfontosabb: egy kis családként szeretik egymást. Hozzáteszem, amikor kiderült, hogy lesz országos döntő, az hatalmas motivációt adott a srácoknak. Azzal a nem titkolt céllal utaztunk el az országos döntőre, hogy mindenképpen érmet akarunk szerezni. Sikerült, ráadásul aranyat! Nagy szó, hogy mindezt úgy értük el, hogy a döntőig nem játszott a legjobb játékosunk, az ország egyik legnagyobb tehetsége, a srácok viszont nélküle is eljutottak az aranycsatáig. Szerintem erre egyik csapat sem lett volna képes. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, és ezúton is külön köszönöm Váits Olivér munkáját, mert nélküle mindez tényleg nem sikerülhetett volna!

A tornán csapatunk legjobbjának Cseresznyés Videt választották meg.

 

NKA Pécs U12 A–Vasas Akadémia U12 69-65 (10-17, 16-15, 14-10, 18-16, 11-7) – hosszabbítás után

NKA Pécs U12 A: Kmézics 29, Cseresznyés 14, Gurzó 10, Rakics 7/3, Tamás L. 4, Bodor 4, Tóth B. 1, Talon D., Németh-Kovács, Talon R., Vasas, Bíró. Vezetőedző: Nagy Kevin.

Nagy Kevin: – Nagyon gratulálok mindkét csapatnak, ennél méltóbb döntőt nem játszhattunk volna. Öröm volt nézni, hogy milyen tehetséges játékosok mekkora szívvel játszanak a pályán. Le a kalappal tényleg az összes játékos előtt! Ami a saját csapatomat illeti, tudjuk, mennyit dolgoztunk, mennyit edzettünk, mennyi áldozatot hoztak a gyerekek és a szülők egyaránt. Hatalmas gratuláció, óriásit küzdöttek, tényleg szó szerint megdöglöttek a pályán, nagyon megérdemelték! A szülőknek külön köszönöm az egész éves segítséget és bizalmat, nélkülük ez nem sikerülhetett volna!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2025 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx