Facebook Instagram Youtube
Menü

Nagy csatában az olaszoké a bronzérem

2019. március 17.
Nagy csatában az olaszoké a bronzérem Kiváló erőkből álló, a döntőről két ponttal lemaradó olasz csapattal mérkőzhetett Akadémiánk az U16-os EYBL bronzmérkőzésén. A College Basket a játék minden elemében jobban teljesített, csapatunk a hajrában öt pontra feljött, de fordítania nem sikerült, 68-75-re az olaszok nyerték a bronzcsatát.
Kiváló erőkből álló, a döntőről két ponttal lemaradó olasz csapattal mérkőzhetett Akadémiánk az U16-os EYBL bronzmérkőzésén. Az első negyed elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, a College Basket elsősorban lepattanózásban nőtt a mieink fölé, második vagy harmadik szándékból pedig kosárral fejezte be támadásait. James Nnaji becserélésével stabilitást kapott csapatunk palánk alatt, a lepattanóharc is kiegyenlítettebb lett. A negyedet 13-21-re az olasz együttes nyerte.

A második negyed hullámzó játékot hozott: Alessandro Cristina találata révén már 13 egységgel is vezettek az olaszok (15-28), de Branislav Jemc időkérése után jó sorozatot produkált az Akadémia, és 23-28-nál már csak 5 pont volt a pécsi hátrány. Ebben a periódusban a védekezésünk is összeállt, a College Basket kidolgozatlan helyzetekből engedte el dobásait. Bánfi Balázs triplájával a vezetést is átvettük, a félidei szünetre 35-31-es pécsi vezetéssel mehettek a csapatok.

A harmadik negyed elején támadásban Bánfi vitte hátán csapatát, zsinórban 8 pontot szerzett a mezőnyjátékos, a legnagyobb pécsi előny hat pont volt ebben az időszakban. Buta pécsi faultok után büntetőkkel zárkózhatott a College Basket, aki át is vette a vezetést (47-50). A játékrész könnyű olasz kosarakkal és 47-54-es hátránnyal zárult.

Az utolsó negyedet is a College Basket kezdte jobban, tripláikkal és gyorsindítás kosaraikkal tíz pont fölé növelték előnyüket (51-62). Az utolsó játékrészben állandósult az olasz előny, Lebediev zsákolásával 17 pontos vezetést tudhatott magának a College Basket (52-69). Innen indított utolsó nagy hajrát csapatunk, nagyot küzdve Bánfi és Kazy pontjaival 5 pontra zárkóztunk az utolsó percre (65-70). Ennél közelebb azonban nem sikerült kerülni az olaszokhoz, 68-75-re ők nyerték a meccset, ezzel pedig az U16 EYBL CE bronzérmét.

U16 EYBL CE bronzmérkőzés

Rátgéber Akadémia-College Basket 68-75 (13-21, 22-10, 12-23, 21-21)

Rátgéber Akadémia: Bánfi 24/9, Meszlényi 15, Kazy 12/6, Hiezl 7, Nnaji 6, Staubach 2, Prodanovic 2, Merkl-, Rákosi-, Rátgéber-, Schmera-.

Branislav Jemc: Nagyon kemény mérkőzés volt egy kiváló olasz csapat ellen. Csapatomon érződött az, hogy a harmadik nagyon magas szintű nemzetközi mérkőzést játsszák zsinórban, kulcsjátékosaimon kiütközött a fáradtság, ellenfelünk pedig a játék legtöbb elemében nagyszerűen teljesített és kihasználta fölényét. Ezek a nemzetközi mérkőzések remekül szolgálják a játékosok fejlődését, abból, hogy ilyen tornákon vehet részt csapatom, minden játékosom profitálhat.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx