Facebook Instagram Youtube
Menü

Nagyon magas színvonalat hozott az EYBL szuperdöntője

2023. április 17.
Nagyon magas színvonalat hozott az EYBL szuperdöntője Kiváló ellenfelekkel játszhatott U14-es fiú csapatunk a European Youth Basketball League (EYBL) szuperdöntőjében, amelynek Akadémiánk adott otthont. A srácok nagyon magas színvonalú mérkőzéseket játszottak, minden energiájukat beleadták, s a szívüknek is köszönhetik, hogy végül bronzéremmel zártak.

A torna rajtján nem volt könnyű dolgunk, ugyanis első ellenfelünk, a Bayern München közlekedési problémák miatt nem érkezett meg a tervezett időpontra, így a csütörtöki meccset át kellett tenni péntekre. Mindez azt jelentette, hogy – a többi résztvevővel ellentétben – ránk már az első játéknapon két mérkőzés vár, ráadásul kevés pihenővel. A Bayern elleni összecsapáson aztán a 39. percben még egy ponttal mi vezettünk, ám a hajrá nem a mi szájízünk szerint alakult. A folytatásban legyőztük a nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyuló román Cluj-Napocát, majd másnap a szintén román Dan Dacian együttesét, így a csoport második helyéről várhattuk az esti elődöntőt.

– A szlovén Helios Suns csapatával találkoztunk, és nem túlzás, ha azt mondom, ellenfelünknél a jövő Luka Doncicai játszottak! – fogalmazott csapatunk vezetőedzője, Moosz Milán. – A kétméteres, minden technikai és taktikai tudással rendelkező Lun Jarc, valamint a korosztálya képzettségét szintén meghazudtoló Bine Pregl igen komoly gondot okozott nekünk a támadó és védő oldalon egyaránt. Ezeket a neveket érdemes megjegyezni, mert biztos vagyok benne, hogy fogunk még róluk hallani! Ennek a mérkőzésnek a színvonala egészen hihetetlen volt, öröm volt átélni minden percét. Hatalmas szó, hogy egy ilyen csapat ellen volt sanszunk, volt győzelmi esélyünk. Nem mellesleg, közel teltház mellett játszhattak a fiaink, hidegrázós hangulatban! Biztos vagyok benne, hogy ez a meccs, a vereség ellenére, rengeteget tett hozzá a fejlődésünkhöz hosszú távon.

A Helios elleni vereséget követően másnap a Zsíros Akadémia elleni bronzmeccsel zárult számunkra a szuperdöntő. Ekkorra már annyira elkészültek erejükkel a srácok, hogy ez a mérkőzés szakmailag nem igazán értékelhető – a fiúk hatalmas szívüknek, akaratuknak, és kiváló csapatkapitányuknak köszönhetően arattak magabiztos győzelmet, megszerezve a harmadik helyet. Emellett egyéni sikernek is örülhettünk, hiszen az All Star-ötösbe beválasztották Marokházi Leventét, csapatunk legjobbjának pedig Inalegwu Noelt választották meg.

– A fiúk különdíjait abszolút reálisnak és megérdemeltnek gondolom. Az őszi időszakban Barcelonában, majd Zágrábban vettünk részt tornákon, amelyeken hasonló szintű csapatokkal találkoztunk. Az a ritmus, amit ezeken a mérkőzéseken tapasztaltunk, hónapokig repíthet minket! Biztos vagyok benne, hogy ennek a tornának is meglesz a hatása. Öt hetünk van az A-döntőig, és ha sikerül azt a sebességet tartanunk, amellyel itt találkoztunk, akkor nem lehet majd problémánk. Nagyon köszönjük a szülők, szurkolók buzdítását, igazán jó hangulatot teremtettek, és nagyon számítunk rájuk a továbbiakban is!

Az EYBL szuperdöntő végeredménye: 1. Helios Suns, 2. Bayern München, 3. NKA Pécs, 4. Zsíros Akadémia, 5. Dan Dacian, 6. CSM Petrolul Ploiesti, 7. Cluj Napoca, 8. MEAFC.

A döntő MVP-je: Lun Jarc (Helios Suns).

Az All Star csapat: Bine Pregl (Helios Suns), Tim Hadzic (Bayern München), Marokházi Levente (NKA Pécs), Nagy Ágoston (Zsíros Akadémia), Stefan Bosoanca (Dan Dacian).

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx