Facebook Instagram Youtube
Menü

Nagyon sokat ért a remek kezdés!

2022. február 07.
Nagyon sokat ért a remek kezdés! Hazai pályán továbbra is veretlen kadett fiú B csapatunk, amely az alapszakasz utolsó meccsén a MAFC ellen győzött tíz ponttal.

Nagyon jól kezdték a fiúk a mérkőzést, az első negyedben állva hagyták ellenfelüket, s jelentős előnyt harcoltak ki (24-8). A folytatásban aztán magukhoz tértek a vendégek, de a nagyszünetig nem igazán tudtak közelebb kerülni. A harmadik felvonásban aztán túl sok hibát vétettünk, amit kihasznált a MAFC, és ennek köszönhetően szorossá tette a meccset. Az utolsó negyednek 47-43-as vezetésről rugaszkodtunk neki, és a srácok szerencsére abszolút jól kezelték a helyzetet: megnyomták a hajrát, és végül magabiztosan, 63-53-ra nyertek.

Csapatunk hazai pályán veretlen maradt az alapszakasz során, amit a D-csoport második helyén zártunk. Jöhet a rájátszás!

Komlódi Dénes: – Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nyertünk, de nem lehetünk maradéktalanul elégedettek a teljesítményünkkel. A harmadik negyedben nagyon sok hibát vétettünk, ami majdnem megbosszulta magát. Sok eladott labdába kergetett bele ellenfelünk. Persze örömteli, hogy a végjátékban ismét megmutatta a csapat a karakterét, de sokkal jobb döntéseket kell hoznunk a pálya mindkét oldalán a folytatásban. Sok sikert kívánunk a MAFC csapatának a továbbiakban!

 

NKA Pécs B–MAFC B 63-53 (24-8, 15-16, 8-19, 16-10)

NKA Pécs B: Rieder 9/3, Somogyi 16/3, Kovács M. 13/3, Novreczky 4, László P. 6. Csere: Nyilas 7/3, Ádám L. 2, Sass, Csiga, Simon L. 6, Kohn. Vezetőedző: Komlódi Dénes.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx