Facebook Instagram Youtube
Menü

Nagyot küzdött U15-ös fiú csapatunk, készülhet a B-döntőre!

2023. május 18.
Nagyot küzdött U15-ös fiú csapatunk, készülhet a B-döntőre! Az egész szezon során keményen dolgozott azért U15-ös fiú csapatunk, hogy elérje célját, és bejusson a B-döntőbe. Sikerült, ott pedig meg szeretnék mutatni a fiúk, hogy mit képviselnek!

Az U17-es, az U15-ös és az U13-as csapatunk is ott lesz korosztálya B-döntőjében, ami nagyon szép siker. Mindhárom együttes nagyon keményen dolgozott azért, hogy ezt a célt elérje, s most mindegyik szeretne bizonyítani a fináléban is.

Az U15-ösök Komlódi Dénes vezetőedző irányításával vívták ki a B-döntős szereplést. A rájátszásban a Fehér csoportban tizennégy mérkőzést játszottak le, amelyekből nyolcat megnyertek – végül a harmadik helyen zárták ezt a szakaszt.

– Az egész csapat nevében mondhatom, nagyon örülünk, hogy sikerült bejutnunk a B-döntőbe – fogalmazott vezetőedzőnk, Komlódi Dénes. – A játékosaim a szezon elején megfogalmaztak maguknak egy célt, amit kemény munkával el tudtunk érni. Ami a legfontosabb, nagyon sokat fejlődtünk mind egyéni, mind csapatszinten az idény során, ennek köszönhető ez az eredmény. Büszke vagyok a csapatomra, nagyot küzdöttünk azért, hogy itt lehessünk! Nincs más hátra, készülünk a döntőre, ahol meg akarjuk mutatni, mit képviselünk!

Gratulálunk, fiúk, sok sikert kívánunk a döntőre!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx