Facebook Instagram Youtube
Menü

Négy között a Pécs!

2015. május 15.
Négy között a Pécs! Zóna ellen extrán játszott, magassági fölényét is érvényesítette a Pécs, és 56-81-re legyőzve a Kecskemétet bejutott a döntő legjobb négy csapata közé.
A házigazda Rátgéber Akadémiának ki-ki meccset kellett játszania a nagyon kiegyensúlyozott „B” csoportban a négybe jutásért a Kecskeméttel. Jól kezdte a mérkőzést a Pécs, Juhász Dorka gyorsindításgólja után Bázel Bianka volt hibátlan a büntetővonal mögül. Kiss Virág labdát szerzett és gólpasszt adott Juhásznak, ezzel már 0-6-ra vezettek a pécsi lányok. Gereben Lívia középtávolról szerezte meg a Kecskemét első kosarát, 3,5 perc elteltével azonban Béres Tímea kért időt 2-8-as pécsi vezetésnél. Sipos zárkóztatta 4 pontra csapatát, a következő támadásnál azonban Monus beütötte 3. személyijét. Kiss Virág kosara beesett, a bónusz büntető kimaradt (4-10). A sérült Séra Nikolett is pályára lépett, Szeitl Vanessza kosarával pedig 6-13-ra vezetett a Kosárlabda Akadémia Pécs. Gereben és Kovács volt eredményes a túloldalon (10-13), Juhász és Bázel pontjaival viszont újra 6 pontos előnyt harcolt ki a Pécs (11-17). Gereben triplája hozta közelebb a Kecskemétet ismét, de Juhász Dorka ellenállhatatlanul játszott, a negyed végeredményét is ő állította be egy középtávolival (17-23).

A 2. negyed elején Kiss Virág és Szeitl Vanessza révén 9 pontos előnyt harcolt ki a Pécs (17-26), Kiss 2+1-gyével pedig átlépte a 10 pontos differenciát a Rátgéber Akadémia (18-29). Imreh Ajtony hangsúlyozta csapatának, hogy az életükért és az elmúlt négy év munkájáért küzdenek most a lányok. Burján és Kovács újra közelebb lopta a Kecskemétet, Kiss Virágot Kovács Adrienn viszont csak faultok árán tudta tartani, és már 4 hibánál tartott. A pécsi center ismét 10 pontra növelte az előnyt (22-32), zóna ellen kiválóan támadtak a Rátgéber Akadémia játékosai, a 10 pontos differenciát pedig sikerült megőrizniük a félidőre is (32-42).

A 3.negyedet is elszántan, nagy elánnal kezdte a Pécs, 7-0-s sorozat végén már 32-49-re vezetett Imreh Ajtony csapata. A 24. percben kipontozódott Kovács Adrienn, így tovább nőtt a Rátgéber Akadémia palánk alatti fölénye. Kiss Virág állította be először a 20 pontos különbséget, melyen Farkas és Gereben faragtak. 16 pontnál közelebb azonban már nem tudott kerülni a Kecskemét a Pécshez. A negyedet Juhász Dorka triplája zárta (40-61).

Kiss Virág és Demeter Nóra felváltva szórta a pontokat a festékből, látványos, szép játékkal hálálta meg a közönség buzdítását a Pécs, egy 16-0-s szériával pedig már 40-77-re vezetett. Az utolsó 5 percben Imreh Ajtony pihentette a mai napon extrán teljesítő kulcsjátékosait, védekezésben és támadásban is kissé szétesett nélkülük a Pécs, de a győzelme már nem forgott kockán. A végeredmény 56-81 lett a Rátgéber Akadémia javára, a csapat ezzel bejutott a legjobb négy együttes közé. Kiss Virág 32 pontot és 21 lepattanót szerzett, valamint egy csapatnyi, 58 VAL-t gyűjtött, Juhász Dorka 20 ponttal végzett. A Kecskemétnél Gereben Lívia és Sipos Zsófia is 18 pontig jutott.

Kecskemét Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia-Kosárlabda Akadémia Pécs 56-81 (17-23, 15-19, 8-19, 16-20)

Kecskemét Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia: Sipos 18, Monus-, Gereben 18/3, Farkas 9/3, Kovács 5 cserék: Burján 2, Dugár-, Varga-, Rácz-, Révész S. 4.

Edző: Ivkovicsné Béres Tímea

Kosárlabda Akadémia Pécs: Tóth 2, Tenyér 2, Bázel 8, Juhász 20/3, Kiss 32 cserék: Szeitl 8, Mándi 2, Krikler-, Séra-, Bognár 1, Kóbor 2.

Edzők: Imreh Ajtony, Bekk Zsanett

Kipontozódott: Kovács (24.p.)

Ivkovicsné Béres Tímea: Tegnap megsérült Révész Boróka magas poszton, ma pedig 10 perc alatt kifújták a centerünket, Kovács Adriennt, innentől csak a fizikai különbség volt a két csapat között, amivel nem tudtunk mit kezdeni.

Imreh Ajtony:
Örülök annak, hogy tegnap nem tört meg a lendületünk, akaratunk, motivációnk. Négy éves munkánk elérte célját, és bejutottunk a legjobb négy csapat közé. Olyan csapatokkal játszottunk egylabdás meccsetek, akik egy-két éve még 40-50 ponttal nyertek ellenünk.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx