Facebook Instagram Youtube
Menü

Nem ereszti a vb-bronzot Nagy Réka, hozza Pécsre is

2021. augusztus 30.
Nem ereszti a vb-bronzot Nagy Réka, hozza Pécsre is Ragyogó eredménnyel, bronzéremmel zárta a Debrecenben megrendezett 3x3-as világbajnokságot a magyar U18-as leány válogatott. Akadémiánk játékosa, Nagy Réka is részese volt a sikernek!

Amikor a világbajnokság után este hazaért, egyvalamit nem nagyon eresztett: a bronzérmet! Talán még a fürdőbe is magával cipelte.

– Bevallom, nagyon tetszik, jól néz ki! – mondta Akadémiánk játékosa, Nagy Réka. – Büszke vagyok, hiszen sosem jártam még eddig világversenyen. Az egész egy hatalmas élmény volt!

Naná, hiszen a magyar válogatott sikert sikerre halmozott Debrecenben, hazai közönség előtt. Bár a koronavírus itt is közbeszólt, az egyik csoportellenfél, a francia csapat pozitív teszt miatt végül nem jött el, az észtek és a svájciak viszont ott voltak – rajtuk keresztül vezetett az út a legjobb nyolc közé.

– Először egymás ellen játszottak, így volt arra lehetőségünk, hogy feltérképezzük őket. Svájcot aztán elég simán legyőztük, az észtekkel szemben viszont kemény meccset játszottunk, de itt is sikerült nyernünk.

Ezt követően pedig jöhettek a négy közé kerülésért azok az oroszok, akik az amerikaiakat is legyűrték. A magyarokkal viszont nem bírtak. A Földi Attila és Földi Alexandra által irányított válogatott 21-18-ra győzött, s ezzel beverekedte magát az elődöntőbe.

– Az oroszok ellen nagyon sokat segítettek a szurkolóink, az edzőink pedig kiválóan motiváltak bennünket. Meg akartuk mutatni, hogy nem véletlenül jutottunk idáig. Sikerült! Nagyon örültünk ennek a győzelemnek, ami után az elődöntőben a spanyolokkal találkoztunk. Ez volt az egyetlen meccsünk a világbajnokságon, amelyen kikaptunk.


Szomorúak voltak a lányok, ami érthető, hiszen egy lépésre voltak a döntőtől. Ugyanakkor fel tudták szívni magukat a bronzmeccsre, amelyen a németekkel találkoztak: 19-13-ra nyertek, s ezzel megkaparintották a bronzérmet!

– Nagyon boldogok voltunk! Egységes csapatunk volt, ami sokat jelentett. Ahogy a többiek, úgy én is igyekeztem kihozni magamból a maximumot: támadásban nem mindig voltam annyira jó, a dobásaimmal akadtak problémák, de annak nagyon örültem, hogy a büntetőket jól értékesítettem. Védekezésben viszont nagyon odatettem magam, szerintem ezzel sokat tudtam segíteni.

Az Akadémiánkon, no meg a válogatottal nyáron elvégzett munkának köszönhetően Réka fizikálisan végig remekül bírta a meccseket, nem tudták kifullasztani az ellenfelek. Lelkileg rengeteget adott neki az elmúlt időszak, amit, reméljük, a következő szezonban majd nálunk kamatoztat: holnap jön vissza a kollégiumba, mert szerdán már kezdődik a suli.

Illetve: jönnek vissza, hiszen Réka a vb-bronzzal érkezik Pécsre!

Gratulálunk Rékának és a csapat többi tagjának, Horváth Dórának, Horváth Boglárkának és Szabó Zitának!


« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx