Facebook Instagram Youtube
Menü

Nem szimpatikus ellenfélnek megyünk!

2021. április 03.
Nem szimpatikus ellenfélnek megyünk! Felnőtt férfi csapatunk ma délután megkezdi a rájátszást az NB I. B Piros csoportban, ellenfelünk az alapszakaszt a tabella élén záró Nyíregyháza lesz, vagyis a mezőny legjobbja.

Újoncként és a mezőny legfiatalabb csapataként a playoff rajtja előtt állunk, ami nagy bravúr. Bejutottunk a legjobb nyolc közé az NB I. B Piros csoportban, ma délután pedig lejátsszuk Nyíregyházán a negyeddöntős párharc első mérkőzését.

– Elégedett vagyok, hogy elértük a playoffot, főleg úgy, hogy sok problémával bajlódtunk a szezon során. Menet közben elveszítettünk egy–két játékost, Kocsis Zalánt az első felkészülési meccsen, Aleksa Dobrijevicet pedig akkor, amikor a csapatunk átesett a koronavírus-fertőzésen – fogalmazott vezetőedzőnk, Ivica Mavrenski. – Azzal is tisztában kell lenni, hogy sokan nem játszottak még ezen a szinten, akik pedig igen, azok nem voltak a pályán vezérek. Ráadásul a csapatunk nagy része párhuzamosan az U20-as bajnokságban is szerepelt, januárban tizenhét mérkőzésünk volt, ami borzasztóan sok. Ha ezeket a dolgokat együttesen nézzük, akkor nyugodtan kijelenthetjük, elégedettek vagyunk azzal, hogy itt vagyunk a playoffban! Mindenkinek megvan a maga szerepe abban, hogy idáig jutottunk, mindenki segített nekünk az Akadémián, együtt menedzseltük ezt a csapatot, s ennek az összefogásnak az eredménye, hogy megúsztuk az alapszakaszt komoly sérülés nélkül.

A szakmai stábunk a szezon előtt úgy számolt, hogy körülbelül ötven százalékos teljesítmény kell a nyolc közé jutáshoz. Igazuk lett, pont annyi kellett: 26 meccsünkből 13-at nyertünk meg és 13-at veszítettünk el, és ez a nyolcadik helyre volt elég. Természetesen jobb lett volna legalább egy pozícióval feljebb végezni, hogy ne az éllovast kapjuk a playoffban, de ez most már így alakult, ebből a helyzetből kell kihozni a legjobbat.

– A Nyíregyháza az alapszakasz során bizonyította, hogy a mezőny legjobb csapata, nem véletlenül végzett az élen. Arra törekszünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk ebben a párharcban. Nem azért megyünk az első mérkőzésre, hogy szimpatikus ellenfél legyünk, játszani és harcolni fogunk!

Fontos tudni, hogy a Nyíregyházánál annak ellenére sem teljesen kerek a világ, hogy az élen zárta az alapszakaszt: a napokban nem kis meglepetésre edzőt váltottak, Siska János helyett immár Borisz Maljkovics irányítja a csapatot. Kérdés, hogy mindez milyen hatással lesz ellenfelünk teljesítményére.

Egymás elleni meccseink az alapszakaszban: Nyíregyháza–NKA Pécs 92-73, NKA Pécs–Nyíregyháza 98-104 (hosszabbítás után).

A három győzelemig tartó negyeddöntők párosításai: HÜBNER-Nyíregyháza BS–NKA Pécs, BKG Príma Akadémia–Budapesti Honvéd SE, MAFC–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, Salgótarjáni KS–Vasas Akadémia (1-0-ra a Vasas vezet).

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx