Facebook Instagram Youtube
Menü

Nem tudtuk meglepni a tabella éllovasát

2022. február 18.
Nem tudtuk meglepni a tabella éllovasát Nem sokkal, mindössze tíz ponttal győzte le felnőtt férfi csapatunkat hazai pályán a tabella éllovasa, a feljutásra hajtó Honvéd. Az első két negyedben túl nagy hátrányt szedtünk össze, amit nem tudtunk ledolgozni a nagyszünet után.

A Budapesti Honvédnak mindössze egy veresége volt a bajnoki előtt, ami nyilván nem véletlen. Nagyon erős keretet raktak össze annak érdekében, hogy kiharcolják a feljutást, és a következő szezonban már az A csoportban szerepeljenek.

Ezzel természetesen mi is tisztában voltunk, ám mindez nem változtatott azon, hogy győzni akartunk idegenben. A mérkőzése eleje nagyon jól nézett ki a mi szempontunkból, hiszen 5-0-ra és 12-5-re is vezettünk – aztán ebből lett pillanatok alatt 17-12 oda… Sajnos hamar eszméltek a házigazdák, akik innentől kezdve gyakorlatilag kézben is tartották a meccset. A nagyszünetre jelentős, 15 pontos előnyre tettek szert (42-27), amit, dicséretünkre váljék, a folytatásban nem tudtak növelni. A harmadik és az utolsó negyedben már kiegyenlített csata folyt a pályán, ám ezen a napon nem volt bennünk elég energia, elég átütőerő ahhoz, hogy úgy istenigazából ráijesszünk a Honvédra. A triplakísérletek terén nagy volt a különbség a hazaiak javára, míg ők 28 kísérletből 12 hármast dobtak (43 százalék), addig mi 26-ból csak 6-ot (23 százalék). A végén tízpontos, 79-69-es vereséget szenvedtünk, amivel lezárult ötmeccses győzelmi sorozatunk.

Baksa Szabolcs: – Gratulálok a csapatnak, óriási küzdelmet hozott ez a mérkőzés, hiszen egy nagyon jól szervezett ellenféllel szemben játszottunk ma. Azt gondolom, hogy minden nehezítő körülmény ellenére végig tartotta magát a csapat a megbeszéltekhez, így nem forgott veszélyben a győzelmünk. Ezt a mai küzdést és győzelmet Kovács Somának ajánljuk, akinek jobbulást szeretnénk kívánni és várjuk mielőbb vissza!

Ivica Mavrenski: – Gratulálok a Honvéd csapatának, hiszen megérdemelték ezt a győzelmet! Sajnos a mai napon a dobásaink nem voltak eléggé pontosak, illetve fizikálisan nem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel.

 

Budapesti Honvéd SE–NKA Pécs 79-69 (22-15, 20-12, 19-20, 18-22)

Budapesti Honvéd SE: Tanoh Dez 13/3, Mijovic 11/3, Takács 11/9, Völgyi 9, Markovic 7/3. Csere: Simon K. 16, Wirth 8/6, Czirbus 4, Kopácsi, Tarján. Vezetőedző: Baksa Szabolcs. NKA Pécs: Lados 16/6, Meszlényi 11/9, Benke 9, Rátvay 4, Djordjevic 8. Csere: Bíró L. 5/3, Kocsis 6, Scherer 2, Kollár 8. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx