Facebook Instagram Youtube
Menü

Nem voltunk egy súlycsoportban

2019. október 22.
Nem voltunk egy súlycsoportban Bár két akadémia „A” csapata csatázott a kadett fiú bajnokságban, egyoldalú mérkőzés lett belőle: Branislav Jemc tanítványai nagyon magabiztosan nyertek a PVSK ellen.
Egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki nyeri a PVSK–NKA bajnokit: az első negyed után 16, a nagyszünetben 25 pont volt az előnyünk. Más dimenziót képviselt a két csapat, Schmera Gergőék úgy is egyre jobban növelték a különbséget, hogy ezúttal kicsit akadozott a gépezet, nem játszottunk bombaformában. A végén közel 50 ponttal nyert Akadémiánk, amely négy forduló után hibátlan a kiemelt bajnokságban, ennek köszönhetően az élen áll.
Csapatunkban Schmera Gergő dobta a legtöbb pontot, kereken 20-nál állt meg – azt is érdemes megemlíteni, hogy 71 százalékkal célzott. Meszlényi Róbert is jó teljesítményt nyújtott, dupla-duplázott, hiszen 11 pontja mellé 11 lepattanót is szerzett, emellett még kiosztott 9 gólpasszt is.
Branislav Jemc: – Nem játszottunk igazán jól ezen a mérkőzésen, de így is nagy különbséggel nyertünk, aminek természetesen örülök. Minden játékosomnak lehetőséget tudtam adni, ez is nagyon fontos. A ritmusunk nem volt az igazi, de összességében nem lehetek elégedetlen, negyven percen át mi domináltunk, a mi akaratunk érvényesült. Gratulálok a játékosaimnak!


PVSK NA „A”–Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A” 38-84 (10-26, 11-20, 8-21, 9-17)
Fiú kiemelt kadett bajnokság, 4. forduló. Pécs, PVSK-csarnok. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”: Meszlényi 11/3, Merkl 8, Vasas 2, Prodanovic 17/3, Schmera 20. Csere: Árva-File 10, Habling 8, Kelemen 4, Gulyás 4, Egédi, Slézia. Vezetőedző: Branislav Jemc.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx