Facebook Instagram Youtube
Menü

Nem volt pardon, simán nyertünk

2019. december 07.
Nem volt pardon, simán nyertünk Megvan kadett fiú „A” csapatunk kilencedik bajnoki győzelme, a PVSK nem tudott megszorongatni bennünket.
Hamar eldőlt a PVSK elleni hazai bajnoki. Akadémiánk csapata ugyanis nagyon jó ritmusban játszott az első negyedben, pillanatok alatt elhúzott ellenfelétől, s miután a második tíz percet is megnyerte, már tizenhat pont volt a különbség. A folytatásban sem lassítottak Branislav Jemc tanítványai, akik végül harmincegy ponttal verték a vendégeket. A tabella élén Akadémiánk együttese áll, amely tíz meccséből kilencet megnyert, s mindössze egyet veszített el.
Csapatunkban Schmera Gergely ismét nagyon ponterős kosarazott, 28-as szerzett, ráadásul mindössze két közeli kísérletét hibázta el. Merkl Barna is jó napot fogott ki, dobott 16 pontot, emellett leszedett 6 lepattanót és volt 8 gólpassza is.
   
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”–PVSK „A” 86-55 (28-14, 22-20, 17-13, 19-8)
Kadett fiú kiemelt bajnokság, Nyugati csoport, alapszakasz, 11. forduló. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs „A”: Vasas 6, Merkl 16, Pifkó, Prodanovic 8/6, Schmera 28. Csere: Gulyás 6, Árva-File 6, Bor 8, Akaró, Kelemen 4, Egédi 2, Habling 2. Vezetőedző: Branislav Jemc.
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx