Akadémiánk serdülő fiú A csapata új vezetőedzővel kezdte meg a szezont, Németh Konrád vette át az irányítást. Korábban dolgozott már serdülőkkel, ám az utóbbi években rendre idősebb gyerekeket edzett, ennek köszönhetően azonban pontosan tudja, a képzés során mire kell nagyobb hangsúlyt fektetni ahhoz, hogy a srácok felkészült játékosokként léphessenek feljebb.
Fiatal szakember, hiszen még csak 35 éves, ugyanakkor jelentős tapasztalatot szerzett már Akadémiánkon. Dolgozott a 2005-ös serdülőkkel, a 2003-as kadett korosztállyal, majd a 2006-os és 2007-es kadettekkel, ezt követően juniorokkal és U21-esekkel foglalkozott. Kiváló edzőktől leshette el a szakma csínját-bínját, Branislav Jemc, Bojan Salatic és Ivica Mavrenski is segítette a munkája során.
A serdülő fiúknál Vinko Bakic mentoredzővel irányítják a szakmai munkát. Miután tizenkét-tizenhárom éves gyerekekről van szó, nagy előnyt jelent, hogy Konrád fiatal családapa, két gyermek édesapja – ennek köszönhetően könnyen megtalálja a közös hangot tanítványaival.
– Nagyon élvezem ezt a munkát, vevő vagyok a feladatra, és úgy érzem, valóban jól megtalálom a közös hangot a srácokkal. Persze biztos vannak olyan szituációk, amelyeknél esetleg nem szeretnek annyira, de ilyen mindig adódik, nem csak a kicsiknél, a nagyobbaknál is – fogalmazott Konrád. – Teljesen másképp kell velük beszélni, mint az idősebbekkel, hiszen tizenkét-tizenhárom éves gyerekekről van szó, akik érzékenyek. A szakmai munka is teljesen más, mint az idősebb korosztályoknál: itt az a legfontosabb, hogy szeressék a kosárlabdát, az alapokon van a hangsúly, taktikával keveset foglalkozunk. A gyerekeknek meg kell kapniuk azt a képzést, ami segít majd nekik a későbbiekben, és mivel én pont azoktól a korosztályoktól érkeztem, ahova ők tartanak, tudom, hogy mibe kell nagyobb hangsúlyt, energiát fektetni ahhoz, hogy felkészülten lépjenek feljebb.
A csapat mentoredzőjével, Vinko Bakiccsal nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki, mind szakmailag, mind emberileg, tette hozzá Konrád. Folyamatosan együtt dolgoznak, Vinko az edzések szerves része, nagyon sokat segít neki, értékes tanácsokkal látja el.
Szükség is van ezekre, hiszen a serdülők a jövő tehetségei, ők válhatnak majd később kiváló játékosokká, akik akár az élvonalig, illetve a válogatottig is eljuthatnak.
– Ez egy nagyon trükkös korosztály, mert van benne olyan gyerek, aki biológiailag tizenhat éves, a másik pedig csak tizenkettő, vagyis ilyen szempontból hatalmasak a különbségek. Nagyon becsapós. Ebben a korban még minden gyerek feje felett egy csomó kérdőjel van, nem lehet még tudni, hogy mi lesz belőlük. Az egyik megnő ötven centit, a másik szerelmes lesz, abbahagyja a kosárlabdát, a harmadik pedig egyetemre megy, mert orvos akar lenni… A lényeg számunkra az, hogy a képzési rendszerünknek köszönhetően a maximumot hozzák ki magukból, ez a mi feladatunk! – mondta Németh Konrád.
