Nagyon fájó tény ez: több mint egy éve nincs már közöttünk szeretett és elismert edzőnk, Ivica Mavrenski. A korábbi kiváló játékos, szakember emléke előtt szeptember 5–7. között nemzetközi tornával tisztelgünk: az Ivica Mavrenski Emléktornára elfogadta meghívásunkat a Crvena Zvezda, a Vojvodina és a DEAC is.
Aki nem nézte még meg az Ivica Mavrenskivel készített filmünket, annak ajánljuk, hogy tegye meg, mert mindent visszaad abból, hogy mit képviselt kiváló szakemberünk, mennyire szerette a kosárlabdát, a játékot, a szakmáját. Tényleg nem lehetett őt nem szeretni. Közvetlen volt, segítőkész, emellett persze az edzéseken és a meccseken szigorú – hiszen ez is a munka velejárója.
„Csak egy kosárlabdaedző vagyok” – mondta a róla készült filmben. Sokkal több volt annál. A csarnokunkat, az NKA Arénát templomnak, szentélynek nevezte… Olyan szenvedély, tűz dolgozott benne a sportág iránt, hogy az elképesztő: „Ahhoz, hogy jó edző legyél, először is szeretned kell, amit csinálsz. Kell, hogy legyen benned szenvedély! Minden alkalommal, amikor idejövök, és hallom a labda hangját, felpörgök, és ez nagyon jó érzés.” Azt mondta, az edzői mindig azt tanították neki, hogy a csapat a legfontosabb: ő tényleg eszerint élt, mindent megtett aktuális csapatáért, játékosaiért. És rendszerint sikerre is vezette őket, a 2022/2023-as szezonban az ő irányításával lett bajnok a felnőtt férfi csapatunk, és került fel az élvonalba!
Ivica Mavrenski 2024. augusztus 2-án távozott közülünk. Emléke előtt tisztelegve szeptember 5–7. között nemzetközi tornát rendezünk a Nemzeti Kosárlabda Akadémián U17-es fiú csapatok számára. Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a Crvena Zvezda és a Vojvodina, vagyis két olyan neves szerb klub, amelyekben annak idején Ivica játszott: a Zvezdában kezdő irányító volt, bajnoki címet és Szuperkupát nyert vele a belgrádi együttes. Emellett itt lesz még a mezőnyben a DEAC csapata, valamint természetesen az NKA Pécs gárdája is – így alakul ki a négyes mezőny.
Az emléktorna programja
Szeptember 5., péntek: DEAC–NKA Pécs (18.00), KK Crvena Zvezda–KK Vojvodina (20.00).
Szeptember 6., szombat: KK Vojvodina–DEAC (13.30), NKA Pécs–KK Crvena Zvezda (16.00).
Szeptember 7., vasárnap: KK Crvena Zvezda–DEAC (11.00), KK Vojvodina–NKA Pécs (13.00).
