Facebook Instagram Youtube
Menü

Nyertek a lányok, és már várják a következő meccset

2020. november 08.
Nyertek a lányok, és már várják a következő meccset Hosszú böjt után végre tétmeccset játszhatott serdülő leány A csapatunk, amely huszonöt ponttal győzött Sopronban.

Jól kezdtek a lányok, az első negyedben tizenegy pontos előnyre tettek szert, s a továbbiakban folyamatosan növelték a különbséget. A harmadik negyedben mindössze két pontot engedélyeztek a soproniaknak, akiket végül 62-37-re győztünk le.

Meszler Balázs: – Örülünk neki, hogy szeptember óta újra tétmérkőzést játszhattunk. A védekezésünk agresszivitásával elégedett vagyok, de még mindig több játékosnak fel kell nőnie ehhez a feladathoz, és mindenkinek be kell állnia a sorba ezen a téren. Ez a védekezés főleg a mérkőzés elején sok faulttal járt, sok büntetőt dobhatott a Sopron, ami meg is törte kicsit a lendületünket. A támadórészben nagyon szép egyéni teljesítményeket, jó játékos-kapcsolatokat láttunk, de rengeteg kapkodó, rossz befejezésünk volt, alacsony dobószázalékkal zártunk. Már most várjuk a következő mérkőzéseket, bízunk benne, hogy semmi nem áll az újabb forduló útjába, és mi is teljes kerettel tudunk majd pályára lépni. Gratulálok a lányoknak!

 

Soproni Darazsak Akadémia A–NKA Pécs A 37-62 (8-19, 13-16, 2-11, 14-16)

Serdülő leány bajnokság. NKA Pécs A: Francsics 6, Kövecs, Csernik 1, Halmágyi 21, Felső 9. Csere: Sánta, Bojtár 10, Bota 1, Rákos, Török 4, Kropp A. 10, Jászberényi. Edzők: Meszler Balázs, Gyenizse Áron.

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx